Több mint hatszáz magyar diák tanul az Egyesült Államokban

Több magyar diák tanul idén az Egyesült Államokban, illetve amerikai diák Magyarországon, mint tavaly - tájékoztatott...

  • MTI

Több magyar diák tanul idén az Egyesült Államokban, illetve amerikai diák Magyarországon, mint tavaly - tájékoztatott a budapesti amerikai nagykövetség. A nagykövetség a Nemzetközi Oktatási Intézet által a nemzetközi felsőoktatási mobilitásról idén kiadott Open Doors (Nyitott ajtók) jelentést idézve kiemeli, Magyarországon immár 920 amerikai, az Egyesült Államokban pedig 670 magyar diák tanul.

Az előző tanévben 897 amerikai diák tanult Magyarországon, illetve 664 magyar hallgató az Egyesült Államokban. Mint a közleményben hangsúlyozzák, az Egyesült Államokban összesen 723.277 külföldi diák tanul, ami rekordot jelent a korábbi évekhez képest, és a 2000-2001-es tanévhez viszonyítva 32 százalékos emelkedést mutat.

A követség arra is felhívja a figyelmet, hogy ezen a héten ünneplik a nemzetközi oktatási hetet, az eseményről a világ mintegy száz országában emlékeznek meg.

A budapesti amerikai nagykövetség partnereivel, az EducationUSA szervezettel, az Amerikai-Magyar Fulbright Bizottsággal, valamint az Amerikai Kuckók hálózatával több mint tizenöt kapcsolatteremtő rendezvényt támogat, köztük a külföldi tanulást népszerűsítő kiállításokat Debrecenben, Veszprémben és Budapesten.

A nagykövetség felidézte: az oktatási hét alkalmából kiadott videoüzenetében Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta: legyen az nyári egyetem, féléves részképzés vagy valamely tudományos fokozat megszerzése, a külföldi tanulás élete egyik leghasznosabb élménye lehet egy fiatalnak. A nemzetközi diákok ötleteikkel, perspektívájukkal és kultúrájukkal gazdagítják az órákat és a közösségeket. Amikor pedig hazatérnek, "új tudást, új perspektívákat és a világ mélyebb megértését viszik magukkal."

Hozzászólások

A nap kérdése: van állami férőhely a pótfelvételin?

Ha az általános felvételin nem sikerült bekerülnötök egyetlen megjelölt képzésre sem, a pótfelvételi még újabb esélyt jelenthet. De vajon ilyenkor is lehet állami ösztöndíjas helyet találni, vagy már csak önköltséges képzések közül választhattok?

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.