Furcsa rekorddal lepte meg a világot egy 78 éves bolgár férfi
Hetvennyolc éves korában kezdte meg általános iskolai tanulmányait csütörtökön egy idős férfi Bulgáriában.
Hetvennyolc éves korában kezdte meg általános iskolai tanulmányait csütörtökön egy idős férfi Bulgáriában.
Eduline
Központilag íratnák és javítanák a teszteket New York államban, mert - állítólag - sok tanár indokolatlanul magas pontszámot ad tanítványai dolgozataira.
Eduline
Szoknyában jelent meg az első tanítási napon egy hatodikos brit fiú, mert úgy érzi, valójában lánynak született – adta hírül a Daily Mail.
Eduline
Több száz ingyenes online teszt és játék közül válogathatsz, ha ki szeretnéd deríteni, mennyire működik jól a memóriád. Íme, a legjobbak - szerintünk.
Eduline
Az iskola, az óvoda és a kollégium működtetése közszolgálatnak, és nem piaci szolgáltatásnak számít - mondta Hoffmann Rózsa csütörtökön Miskolcon.
Eduline
Már nyár elején is egyértelmű volt, hogy nehéz év vár a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolákra. 1200 gyerek oktatása került veszélybe, amikor Budapest vezetése eldöntötte: felére csökkentik az érintett intézmények támogatását. Ez azonban nem az egyetlen probléma: augusztus 31-én a közoktatási kiegészítő normatíva is megszűnt, s bár kaptak ígéretet a hosszabbításra, a szerződések egyelőre a minisztériumnál keringenek, a tanév pedig elkezdődött - írja a hvg.hu.
Eduline
A kormány továbbra sem véglegesítette Hoffmann Rózsa köznevelési koncepcióját. Bár Szijjártó Péter korábban úgy nyilatkozott, hogy a szeptember 11-i kormányülés után nyilvánosságra hozzák a koncepciót, most úgy néz ki, még mindig van mit javítani rajta - írja az Index.
Eduline
Szétvágta az üvegtábla egy diák arcát és karját a balatonboglári iskolában, egy 60 méteres sprint után rohant a kazánház üvegfalába - számolt be a TV2 Tények.
Eduline
Elutasította a román szenátus az iskolai egyenruha kötelezővé tételét, még a kormánypárti szenátorok sem támogatták Cezar Preda demokrata-liberális párti képviselő javaslatát.
Eduline
Nagyrészt az anyákra hárul az iskolával kapcsolatos valamennyi feladat: az iskolakeresés, az iskolaszerek megvásárlása, a tanulás, a különórák és a gyerekek iskolába kísérése is - derül ki egy felmérésből.
Eduline
Bár a budapesti Bethlen Gábor Alap (BGA) vezetőjének közleménye szerint már a múlt hét végén elkezdték az idei oktatási-nevelési támogatások folyósítását, továbbra is homály fedi, hogy mikor jut el a pénz az erdélyi szülőkhöz, és hogyan férhetnek majd hozzá az összeghez - írta szerdai számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
Eduline
Tanévkezdés után két nappal derült ki: idén nem indul negyedik évfolyam az újszentiváni általános iskolában. Az igazgató azt mondja, tavaly év végén még nem tudták, hogy négy főre csökken majd az osztálylétszám.
Eduline
Kikapcsolták a gázszolgáltatást több a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott oktatási és közművelődési intézményben, illetve lakásotthonban – tudta meg a hvg.hu. Az önkormányzat szerint komolyabb krízishelyzet is bekövetkezhet, ha nem kapnak azonnali és jelentős segítséget.
Eduline
A szakképzés részeként a zeneművészeti szakközépiskolák a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartoznak az új kormányzati struktúrában, amelyben ténylegesen szakképző intézményként kezelik - olvasható a Magyar Nemzetben.
Eduline
Egyedülálló videókampány indult az Egyesült Államokban: volt diákok mondanak köszönetet egykori tanáraiknak. Ha te is szeretted a gimnáziumi rajztanárodat, esetleg hálás vagy egykori osztályfőnöködnek, add a tudtára!
Eduline
Az iskolák államosításával csökkenteni fogják az intézményhálózatot, a központi bérfinanszírozással viszont sok pedagógus fellélegezhet - mondta a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) elnöke kedden Szekszárdon.
Eduline
A tizenkettedik osztályos romániai magyar diákok számára készült magyar nyelvű földrajztankönyv fordítását "slendriánnak" nevezi a Transindex hírportál, amely különösen furcsának tartja, hogy a térképek fordítás nélkül jelentek meg. A fordító az eredeti román szöveg gyenge minőségét hibáztatta, a térképeket illetően pedig a tanügyi minisztérium utasítására hivatkozott.
Eduline
Magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelnek a szlovákiai pedagógusok, a pozsonyi nagygyűlésen 8-10 ezer ember gyűlt össze.
Eduline
Hoffmann Rózsa havonta letesz a kormány asztalára egy-egy - vitatható színvonalú - koncepciót a köz- és a felsőoktatás átalakítására, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter oktatási bizottsági meghallgatása világossá tette, hogy nem áll rendelkezésre a megvalósításukhoz szükséges fedezet - mondta Hiller István volt oktatási miniszter.
Eduline
Látványos segítséget kínál elsősorban matematikai, de néhány egyéb természettudományos feladat megoldásához is a Microsoft Mathematics - írja a techline.hu.
Eduline