A kompetencia latin eredetű szó, leginkább „összetartásnak”, „egybehangzásnak”, esetleg „egymásra találásnak” fordítható le. Általánosan elfogadott és használt jelentése pedig az oktatásban: az ismeretek, képességek és attitűdök egysége. Vagy ahogy a felnőttképzési törvény fogalmaz: „A kompetencia a felnőttképzésben részt vett személy ismereteinek, készségeinek, képességeinek, magatartási, viselkedési jegyeinek összessége, amely által a személy képes lesz egy maghatározott feladat eredményes teljesítésére.”

Kit érdekel már a bizonyítvány?

„Jó pár hónapja járok állásinterjúkra – meséli a boltvezetői végzettségű Aranka. – Eddig egyetlen helyen sem voltak kíváncsiak arra, milyen tárgyi tudást szedtem magamra az iskolában. Mindenhol azt tesztelték, milyen gyorsan és minek alapján döntök valamiben, hogyan kezelem a vitás helyzeteket, és hogyan bánok az emberekkel.” Erre a tendenciára bizonyára sokan ráismernek, akik voltak már állásinterjún. Végzettségtől függetlenül, a szimulációs és tesztfeladatok zöme a pályázó meglévő és hiányzó (az adott munkakör betöltéséhez szükségesnek ítélt) kompetenciáit tapogatja le, arra mára már szinte senki sem kíváncsi, milyen átlagú bizonyítvánnyal szálltunk ki az „iskolapadból”.

„Kompetenciaalapú képzésről beszél már az iskolarendszerű képzés is, a felnőttképzés pedig csak ezzel az alappal tud piacképes lenni” – summáz Andrew Hefler amerikai tréningszakértő, aki saját tréningcége élén maga is azzal foglalkozik, hogy felnőtt embereket készít fel hivatásuk gyakorlására. Itt meg kell említeni ugyanakkor azt is, hogy bár az utóbbi évek magyar köz- és felnőttoktatásában úton-útfélen a kompetenciaalapú képzést népszerűsítik, igazából nagyon kevés gazdasági szervezet ismeri például az egyes szakmákhoz nélkülözhetetlen kompetenciák körét. – világít rá az egyik igen súlyos problémára a szakértő.

Bizonyos űr tátong tehát az iskolák és a képzési intézmények, illetve a cégek, munkáltatók között, amennyiben nincs konszenzus arról, mik a legfontosabb szakmaspecifikus kompetenciák, melyekkel a képzésből kikerülőknek feltétlenül rendelkezniük kell. A kompetenciakutatással foglalkozók szerint sürgetően fontos lenne, hogy minden munkakörre, minden feladatra vonatkozóan készüljön el egy kompetenciajegyzék, melyet egységesen ismer és elfogad a képzést végző és a munkadó fél is. A „listázás” azért is lenne fontos a cégek számára, mert a továbbiakban erre építhetnék belső továbbképzéseiket. Így jól tervezhetővé válnának a tréningek, amelyek így – és ez nem utolsó szempont – hosszú távon nagyobb hasznot hajtanának a vállalatnak.

Kulcsok és felnőttek

A felnőttoktatás napjainkban egyfajta „pótló” tevékenység, hiszen elsődlegesen az általános iskolai tanulmányok kiegészítését, a munkához szükséges középiskolai felkészültség megszerzését jelenti. Mivel a felnőttképzésben ugyanúgy közismereti tárgyakat (is) tanulnak az abban részt vevők, mint az általános, illetve a középiskolákban, ezért a kompetencia fogalma is elsősorban azt a megszerezhető tudás-képesség-ismeret halmazt jelöli, amelyet a közoktatás is át kíván adni a diákoknak. Ugyanakkor nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy a felnőttképzésbe belépők létező hiányosságokat szeretnének pótolni, végső céljuk pedig a munkaerőpiacra való sikeres belépés. Ezen okok miatt tehát van különbség a közoktatásban és a felnőttképzésben kialakítani kívánt kompetenciák között.

Az Európa Tanács 2002-ben nyolc területet emelt ki fontos (kulcs-) kompetenciaként a közoktatás számára. Ezek: anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció, információs és kommunikációs technológia, számolás, matematikai, természettudományos és technikai kompetenciák, személyközi és állampolgári kompetenciák, tanulás, általános kultúra. A közoktatás tehát – az európai országokban mondhatni egységesen – ezekre a területekre épít. Ami pedig a felnőttképzést illeti, ezek az elvárt kulcskompetenciák ki kell hogy egészüljenek a szakmai ismeretekkel, a szakmai tudással.

Ezen a ponton válik a képzés meghatározó  elemévé a gyakorlat, a tanultak alkalmazni tudása. „A magyarok, meglátásom szerint, ebben a leggyengébbek. De nem csak ők, vonatkoztathatjuk ezt egész Európára. Mostanában kezd csak bomladozni az a rendszer, amely még az ipari forradalom idejéből ered, hogy csak azok viszik majd valamire, akik jók matematikából, vagy valamilyen reáltárgyból rendelkeznek mérhető tudással. Ma már kezdik sejteni, hogy a kreativitás és a megfelelő kommunikációs eszközök sokszor többet számítanak egy-egy pozíció betöltésénél, mint a bizonyítvány” – összegez az amerikai tréner.

A „PISA-sokk” hatása

Az köz- és felnőttoktatás rendszerének alakításában szerepet vállaló szakemberek egyetértenek abban, hogy össztársadalmi szinten létező készség- és attitűdhiányokat kell pótolni az oktatásban, mivel e hiányok azonnal és erősen „visszaütnek”, mihelyt kikerül valaki a munkaerőpiacra. A konszenzus azonban felbomlani látszik akkor, amikor az arányokról esik szó – többen a valós és mérhető (ha úgy tetszik: lexikális) tudás értékvesztését látják megvalósulni.

2000-től végzik Magyarországon is az OECD (Organization for Economic Cooperation and Development) kezdeményezéseként életre hívott PISA (Programme for International Student Assesment) fedőnevű „sorozatot” a tanulói teljesítmények és képességek felmérésében. Ennek első nyilvánosságra hozott eredményei valósággal sokkolták a magyar oktatási és képzési rendszerben érintetteket – vagyis nagyjából mindenkit, aki nem volt rest az adatokat értelmezni. Egy ország szembesült azzal, hogy sereghajtók vagyunk a fejlett országok között olyan triviálisnak látszó dolgokban, mint az írott szöveg olvasás utáni megértése, illetve a hivatalos formanyomtatványok helyes kitöltése. Kellően lehangoló volt például, hogy a felmérésből kiderült: a 15 éves korosztály 23 százaléka gyakorlatilag nem tud olvasni.

„Nem véletlen, hogy egy gazdasági szervezet hozta be ilyen keményen a gondolkodásunkba, a PISA-vizsgálat közvetítésével, a kompetencia problémáját” – fogalmaz Radó Péter, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) vezető tanácsadója, egy, az OFI internetes portálján olvasható vitacikkben. Egy gazdasági szervezetet sokkal inkább az érdekel, hogy a különböző országok oktatási intézményei milyen kompetenciákkal rendelkező korosztályokat bocsátanak ki a munkaerőpiacra. Ez meghatározó döntési tényező lehet, amikor egy nemzetközi nagyvállalat kiválasztja, mely ország területére vigye a tőkét. A kompetenciafejlesztés felértékelődésének hátterében tehát a szakértő szerint egyértelműen gazdasági okokat kell keresni, hiszen a munkaerő megítélésekor elsősorban az számít, rendelkezik-e azokkal a szükséges kompetenciákkal, amelyek hosszú távon jó befektetést jelentenek a vállalatnak.

A kompetenciaalapú oktatást az „egyetlen igaz útként” kezelők meggyőződésével vitatkozik Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke akkor, amikor azt állítja, hogy a mindennapi életben igazán értékes és fontos tudás elemei ma már szinte senki számára nem egyértelműek. E kérdésben a liberális felfogást teszi felelőssé, amikor így fogalmaz: „A liberális oktatásirányítás számára nem volt elfogadható a társadalmi többség által képviselt kánonfelfogás, helyette átkerült a hangsúly arra, hogy hogyan kell ismereteket, hogyan kell tudásokat szerezni, alkalmazni, használni. És hogyan lehet ezzel érvényesülni, munkába állni, illetve boldogulni az életben.” Ő azt hangsúlyozza, hogy abban a szövegkörnyezetben, amelyben ma a kompetencia fogalmát használjuk, háttérbe kerül a tényleges tudás, ehelyett a megszerzett (ha mégoly csekély számú) ismeretek felhasználása, eladhatósága válik fontossá.

Egyúttal leszögezi: „Túl lett dimenzionálva ez a része a dolognak, holott a kompetencia fogalma ősidőktől fogva azt jelentette, hogy az ismeretek, attitűdök és képességek kéz a kézben járnak.” Egyébként már a rendszerváltozás óta folyamatos a törekvés a kompetenciaalapú oktatás és képzés megvalósítására, egyáltalán nem az elmúlt pár év során lett feltalálva a spanyolviasz. – állítja Szebedy. „Már a nemzeti alaptanterv kilencvenes évek első felében lefolytatott vitái során – nyilván akkor is részben nemzetközi hatásokra – felvetődött, miként lehet csökkenteni a tananyagot és a felesleges párhuzamosságokat megszüntetni annak érdekében, hogy az ismeretek közvetítése mellett legyen lehetőség a képességek fejlesztésére, az ismeretek alkalmazásának gyakorlására.”


Kanaki Anna

Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhat meg az eduline szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2010 című kiadványból, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet a www.hvgplusz.hu weboldalon.