Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A megyék többségéből három-négy gimnázium is bekerült a HVG 2026-os top100-as középiskolai rangsorába, de van olyan vármegye ahonnan egyetlen intézménynek sem sikerült felkerülnie a listára. Mutatjuk, hogy melyik gimnáziumok lettek a legjobbak vármegyénként.
A HVG 2026-ban is elkészítette top100-as középiskolai rangsorát, melyből kiderült, hogy az ország legjobb gimnáziuma idén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium lett, amely 2025-ben negyedik volt.
A második helyet a tavalyi első, a Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Budapest I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium került.

A listára számos vidéki gimnázium is felkerült, ezért összegyűjtöttük, hogy megyénként melyikek lettek a legjobbak.
Bács-Kiskun
Baranya
Békés
Borsod-Abaúj-Zemplén
Csongrád-Csanád
Fejér
Győr-Moson-Sopron
Hajdú-Bihar
Heves
Jász-Nagykun-Szolnok
Komárom-Esztergom
Nógrád
Pest
Somogy
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vas
Veszprém
Zala
HVG Középiskolai rangsor 2026 |
Idén is összeállította a középiskolai rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát Magyarország száz legjobb középiskolájáról a hvg360-on. A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy október 28-tól az újságárusoknál is beszerezhető. |
Az adatokból látszik, hogy míg Tolna megyéből egyetlen intézmény sem került fel a top100-as listára, addig például Pest megyéből ez tíz gimnáziumnak is sikerült.
A teljes listát a hvg360-on vagy a HVG Középiskola 2026 kiadványából tudjátok megnézni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.