Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megkerestük az Oktatási Hivatalt, hogy a központi írásbelin magyarból és matekból az állami gimnáziumokba jelentkező diákoknak el kell-e érnie egy minimális pontszámot a bejutáshoz.
A tavalyi középiskolai felvételin az állami fenntartású gimnáziumok kaptak egy ajánlást a tankerülektől, melyet egyébként utólag a Klebelsberg Központ is elismert, hogy a híresen nehéz központi írásbelin a 100-ból
Volt, ahol már a felvételi tájékoztatóban is előírás volt
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy ezután például a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium - felvételi tájékoztatójában is szerepelt, hogy csak azok a tanulók kerülhetnek be a felvételi rangsorba, akik az írásbeli vizsgán legalább 70 pontot elérnek. (Egyébként a Toldy tavalyelőtti tájékoztatójában ilyen megkötés még nem volt.)
Hasonlóan járt el a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium is, ahol már a tavalyi felvételi tájékoztató is kitért arra, hogy a 6 évfolyamos képzésekre a 100 pontból legalább 70-et, a 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítőre 60 pontot kell elérni ahhoz, hogy a diákot automatikusan ne utasítsák el.
Voltak azonban olyan középiskolák is, ahol nem volt ennyire egyértelmű, hogy most akkor figyelembe veszik-e a központi írásbelin elért minimális előírást is vagy sem.
Utólag módosították az ideiglenes felvételi listákat
2025 márciusában Eduline szerkesztőségéhez több olyan jelzés is érkezett, amelyből kiderült, hogy több budapesti állami gimnázium március 21-én, pénteken délután vagy rosszabb esetben március 24-én,hétfőn módosította az ideiglenes felvételi listáját. Volt olyan diák, aki az előzőben még sorszámot kapott, míg a változtatás után már "E" betű, azaz elutasítva, szerepelt a neve mellett.
Például a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumnál is ekkor frissítették az ideiglenes felvételi jegyzéket, amiben minden olyan diákot elutasítottak, aki nem érte el a minimumpontszámot a központi írásbelin. Mindezt úgy, hogy a középiskola a felvételi eljárás során honlapján úgy fogalmazott, hogy
a minimális központi írásbeli ponthatárok ajánlás jellegűek, és nem zárkózunk el azoktól a jelentkezőktől sem, akik az ajánlott pontszám alatt teljesítettek az írásbelin. Minden jelentkező diák felvételi kérelmét befogadjuk és elbíráljuk.
Az Eduline-nak akkor az egyik érintett szülő azt emelte ki, hogy "a Móricz Zsigmond Gimnázium felvételi nyílt napján az igazgató még arról tájékoztatta a szülőket, hogy a hatosztályos tagozatnál a tankerület 70 pontos ponthatárra vonatkozó előírását ajánlásnak tekintik, nem lesz kötelező."
Nincsen ilyen jogszabály
Bár a 2026-ös középiskolai felvételi eljárásban az intézmények 2025. október 20-ig töltik fel a KIFIR rendszerébe, hogy milyen tanulmányi területeket indítanak a következő tanévben, hogyan számolják a pontokat vagy szabnak-e valamilyen egyéb feltételt, de megkérdeztük az Oktatási Hivatalt, hogy az idei eljárásban kötelezően előírnak-e minimumponthatárokat.
Ezzel kapcsolatban az OH azt írta, hogy
a kormány nem alkotott olyan jogszabályt, amely minimális pontszámot határoz meg a középfokú felvételi során a középiskolába kerüléshez, az egyes iskolafenntartók azonban hozhatnak saját hatáskörben ilyen jellegű ajánlást az intézményeik számára.
Vagyis ez azt jelenti, hogy kötelezően nem lesznek minimumponthatárok,, de dönthet úgy egy például egy állami gimnázium, hogy automatikusan elutasítja azokat, akik nem érnek el egy általa meghatározott minimális pontszámot.
Emiatt érdemes még egyszer alaposan elolvasni a felvételi tájékoztatót, és a listába tartalékként olyan intézményt is beírni, ahol a központi írásbeli eredményét nem veszik figyelembe vagy még akkor sem utasítanak el helyből senkit, ha a vártnál rosszul sikerül valakinek a központi írásbeli.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).