Lerövidítenék a nyári szünetet - a szülők örülnek, a tanárok tiltakoznak Nagy-Britanniában
Lerövidítenék a nyári szünetet Nagy-Britanniában - legalábbis ilyen információk szivárogtak ki egy kormányülésről.
Lerövidítenék a nyári szünetet Nagy-Britanniában - legalábbis ilyen információk szivárogtak ki egy kormányülésről.
Eduline
"Az Orbán-kormány eddigi másfél éves tevékenységére erőteljesen rányomja a bélyegét a központosítás. Ebbe a vonalba jól illeszkedik az a hónapok óta dédelgetett kormányzati elképzelés, amely szerint az iskolaigazgatók kinevezése is állami kézbe kerül majd, ahogy azt nemrég a köznevelési törvény koncepciója is rögzítette. A dolgok állása szerint tehát ezen túl az oktatásért felelős miniszter fogja kinevezni az iskolaigazgatókat" - olvasható a Méltányosság blogon.
Eduline
Az oktatási államtitkár szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökének állításával szemben, tökéletes összhangban van a kormányzó pártok választási programjával; a nyári szabadságot illetően a koncepció nem hoz változást, és óraszámemelés sem szerepel a javaslatban.
Eduline
"Hát itt van! Megjelent a közoktatási, pardon, nemzeti köznevelésről szóló törvény kormány által elfogadott koncepciója. Ebben a bejegyzésben csak a 2. oldallal foglalkozom. Ez az előszó. Egy oldal, de írtam róla hatot. Ugyanis ennyi kritikát érdemel, annyi kritizálnivaló van benne" - írja Nahalka István blogjában.
Eduline
Mérgezés gyanújával vittek kórházba két diákot a fővárosi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnáziumból - értesült az MTI.
Eduline
Körlevélben hívta fel Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az iskolaigazgatókat, hogy csütörtökön – az aradi vértanúk emléknapján – osszák ki a 10 éves tanulóknak az alkotmány preambulumát, a 14 éveseknek a teljes szöveget. A kiadványokat az államtitkárság küldte szét az intézményekbe - írja a hvg.hu.
Eduline
Barack Obama amerikai elnök oktatási ügyekkel foglalkozó tanácsadói közé nevezte ki Shakirát.
Eduline
Szexuális felvilágosító órákat rendszeresítettek idén szeptembertől kezdve az ukrajnai iskolák második osztályában az AIDS/HIV-fertőzés elleni védekezés címén, ám az intézkedéssel sokan nem értenek egyet, korainak tartva a hétéves gyermekek ilyen jellegű oktatását.
Eduline
Nem lesznek délutánonként szükségszerűen tanórák és kötelező elfoglaltságok a tanrendben, az általános iskola valamennyi évfolyamán azonban alapesetben délután négyig tart majd a foglalkozás - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki jelezte azt is: napokon belül elkészül a köznevelési törvény tervezetének kodifikált változata, amit a jövő héten nyilvánosságra hoznak.
Eduline
Rózsafüzérrel a nyakában ment iskolába egy 12 éves amerikai diák, osztályfőnöke azonban addig nem engedte be a terembe, amíg le nem vette a láncot – számolt be a Huffington Post.
Eduline
Meglepődtek az egyik kaliforniai gimnázium diákjai, amikor középkorú matematikatanáruk breakelni kezdett. Egy szemfüles tanuló megörökítette a ritka pillanatot.
Eduline
Nem csak a közép-európai országokban folyik folyamatos vita arról, hogy mi legyen a történelemoktatás tartalma, mi legyen kötelező anyag. Erről tanúskodik a párizsi Le Figaro, amely szörnyülködve ír arról, hogy a francia kollégiumokban - a 11-15 éves korosztályban, a francia fordított számozás szerint a VI. osztálytól az I. osztályig - alaposan ritkították a listán kötelezően szereplő nagy történelmi személyiségek számát.
Eduline
Elvette a pénzét, majd egy cigarettacsikket nyomott el egy 16 éves középiskolás arcán egy szintén 16 éves fiú Mezőhegyesen.
Eduline
Egy budapesti, három miskolci és egy falusi iskolában az unalomig ismételt lebbencsleves, grízes tészta és zöldbab...
Eduline
Hawaii lesz az első amerikai tagállam, ahol hivatalosan középiskolai sportággá nyilvánítják a szörfözést.
Eduline
A Népszabadság szerint kormányátalakítást tervez január elejére a miniszterelnök. Lázár János fideszes frakcióvezető lehet az új humán csúcsminiszter. Ha elvállalja a posztot, valamennyi államtitkárt lecserélné, így távozna Hoffmann Rózsa is – értesült a lap, amelynek forrásai szerint már csak az időpont kérdéses.
Eduline
A Hírszerző irodalomtörténész szerzője hozzálátott elolvasni „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepcióját”. Az első oldalnál még nem jutott tovább, de eddigi is annyi élménnyel gazdagodott, hogy azokat meg kellett osztania az olvasókkal.
Eduline
Legkevesebb 70 halálos és több mint 50 sebesült áldozatot követelő robbanás történt kedden a szomáliai fővárosban, Mogadishuban az oktatási minisztérium bejáratánál - közölte a mentőszolgálat. Egyes hírek szerint a halálos áldozatok száma eléri a százat.
Eduline
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint kész átverés az új köznevelési törvény koncepciójában szereplő pedagógus-életpályamodell. A tömörülés elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.
Eduline
Részben az önkormányzat kérésének megfelelően változtatta meg a győri iskolai szegregációs perben első fokon meghozott döntést kedden, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla.
Eduline