Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nicolas Cage álmában sem gondolta volna, hogy az óriásplakátok és DVD-k mellett egyszer egy szerb tankönyv borítójára...
Nicolas Cage álmában sem gondolta volna, hogy az óriásplakátok és DVD-k mellett egyszer egy szerb tankönyv borítójára is felkerül a fényképe. A színész fotója egy 1998-as szerb biológiakönyv elején szerepel. A nyolcadikosoknak szóló kiadvány borítóját egy twitterező fedezte fel, mára pedig több ezren ezrek osztották meg a képet a közösségi oldalon – adta hírül a Daily Mail.

A tankönyv elején az Arizonai ördögfióka című film egyik jelenete látható. Az 1987-es moziban a fiatal Nicolas Cage Holly Hunterrel szerepelt együtt; a borítón egy kisbabával együtt állnak, mögéjük vörös rózsás hátteret nyomtattak - a twitterezők közül többen "kínosnak" titulálták a fotót.
A könyv tervezője nemrég azt nyilatkozta az egyik belgrádi lapnak, hogy a tankönyv hibás borítóval került a nyomdába. Le is állították a gyártását, néhány példány azonban megmaradt, így kerülhetett egy a twitterezőhöz, aki megosztotta a borítóról készített fotót. Rekordösszegért kelt el az egyik legnépszerűbb mese borítója – erről bővebben itt olvashatsz.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.