Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Vége a szobafogság és a zsebpénzmegvonás korának: egy friss tanulmány szerint a tinédzserek a mobiltelefonjuk...
Vége a szobafogság és a zsebpénzmegvonás korának: egy friss tanulmány szerint a tinédzserek a mobiltelefonjuk elkobzását tartják a legsúlyosabb büntetésnek. Az egyik telekommunikációs cég által kezdeményezett felmérés során megkérdezett 11 és 18 év közötti diákok 15 százaléka válaszolta azt, hogy akkor szenved a legjobban, ha a szülei elveszik tőle a mobiltelefont – adta hírül a The Telegraph.

Azok körében pedig, akik smartphone-t, iPhone-t vagy Blackberryt használnak, még magasabb ez az arány: 80 százalékuk retteg attól, hogy elkobozzák az elektronikus kütyüjét. A megkérdezett tinédzserek hatoda mondta azt, hogy az elmúlt egy évben legalább havonta egyszer elvették tőle a telefont. A szülők leggyakrabban azért büntették így a gyerekeiket, mert sokallták a telefonszámlán szereplő összeget.
A felmérés során a cég mintegy négyezer diákot és szülőt kérdezett meg. A tanulmány szerint minden tizedik diák ötletes módon próbálja meg kikerülni a „mobilnélküliséget”: a szülők tudta nélkül egy második készüléket is vásárolnak, hogy a büntetés alatt is tudják tartani a kapcsolatot a külvilággal. Ma már a tinédzserek 90 százalékának van mobiltelefonja, legtöbbjüknek ráadásul ez a legértékesebb személyes tárgya.
A felmérésből kiderül, hogy a szülők más elektronikus kütyüktől, például az MP3 lejátszótól és a laptoptól is előszeretettel fosztják meg ideiglenesen a gyereküket, ha büntetésre kerül sor. Megverte, majd órákra a szekrénybe zárta lányát egy kaliforniai édesanya – a kegyetlen büntetésről itt olvashatsz bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.