Szoknyát viselt az iskolában egy 13 éves fiú - kitüntetést kapott érte

Emberi jogi díjat vehetett át az a 13 éves brit fiú, aki májusban szoknyában ment iskolába – írja a Daily Mail.

  • Eduline

Emberi jogi díjat vehetett át az a 13 éves brit fiú, aki májusban szoknyában ment iskolába – írja a Daily Mail. Chris Whitehead egy iskolai szabály ellen tiltakozott öltözékével, diszkriminatívnak tartotta ugyanis, hogy csak a lányok viselhetnek szoknyát az órákon.

Chris Whitehead
metro.co.uk

„Az iskolai házirend előírja, hogy a fiúknak a meleg nyári hónapokban is hosszú fekete nadrágot kell viselniük, nem vehetnek fel rövidnadrágot” – mondta a Cambridge melletti Impington Village College tanulója, aki szerint ez megnehezíti a koncentrációt az órákon. A fiú akciójáról itt olvashatsz bővebben.

A 13 éves Chris Whitehead nemrég Londonban elnyerte az emberi jogokért küzdő Liberty nevű brit érdekvédelmi szervezet junior díját. Idén ő volt a rangos kitüntetés legfiatalabb jelöltje. „Nem hiszem, hogy ilyen nagy befolyásom lenne, de nagyon boldog vagyok” – mondta a fiú, aki az iskola diákönkormányzatának is tagja. Egy észak-angliai iskolában nemcsak a fiúk, a lányok sem viselhetnek szoknyát – a szigorú szabályról itt olvashatsz bővebben.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.