Rosszul viselkedett az óvodában, a mosógépbe zárták a 3 éves kisfiút

Őrizetbe vették azt a 33 éves férfit a Párizs közeli Meaux-ban, akit azzal gyanúsítanak, hogy a mosógépbe berakva...

  • MTI

Őrizetbe vették azt a 33 éves férfit a Párizs közeli Meaux-ban, akit azzal gyanúsítanak, hogy a mosógépbe berakva megölte hároméves kisfiát. Az apa rossz óvodai magaviseletéért akarta megbüntetni a gyereket - közölték hétfőn rendőrségi források.

Az apát vasárnap este kiskorú gyermek meggyilkolásának vádjával letartóztatták. A gyermek anyját is őrizetbe vették, őt azzal vádolják, hogy nem akadályozta meg a bűncselekményt, és cserbenhagyta a veszélybe került gyermeket. A kisfiú péntek este a fejét ért sérülésbe halt bele.

Az esetről a szomszédok elmondása alapján a Le Parisien című napilap számolt be először. Eszerint az anya pénteken este "jéggé fagyott" meztelen fiával a karjaiban szaladt le az alsó szomszédokhoz. Egyikük szerint a gyermek olyan volt mint egy "teljesen fehér, torz játékbaba".

"Még egy utolsót dobbant a szíve, és akkor tudtam, hogy meghalt. Hívtam a mentőket, miközben Charlene (az anya) a  szívét masszírozta a gyereknek, de nem sikerült újraélesztenie" - tette hozzá az alsó szomszéd, aki szerint a nem kívánt terhesség után született kisfiút "bűnbaknak" tekintették a családban. Az apa tagadta az ellene felhozott vádakat, és az állította, hogy a fia legurult a lépcsőn. Az orvosi szakvélemény ezt a verziót nem támasztotta alá.

Az apa állítólag rossz óvodai magaviselete miatt akarta a gyereket megbüntetni. Korábban már az is előfordult, hogy büntetésből órákra bezárta a szekrénybe. A kisfiú nővére a szomszédoknak elmesélte, hogy öccsét nem először tette be a mosógépbe az apjuk, s a szomszédok szerint arra is volt példa, hogy a gyereket egy törülközőbe csavarva az ablakpárkányra ültették ki. A szomszédok szerint a lakossági bejelentéseket követően az óvodából és a helyi önkormányzattól is többször ellenőrizték a családot, de a látogatásoknak semmilyen következményük nem lett.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.