Nagyon kevés a lehetőség, ha központi írásbeli nélkül szeretne valaki 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezni
Budapesten 3 olyan gimnáziumi osztályt találtunk, ahol a rangsorolás csak a tanulmányi eredmények alapján történik.
Budapesten 3 olyan gimnáziumi osztályt találtunk, ahol a rangsorolás csak a tanulmányi eredmények alapján történik.
Mutatjuk, mikor kezdődik és meddig tart a következő vakáció a tanévben.
Az elmúlt években számos súlyos játszótéri baleset történt országszerte. A gyerekek testi épségének védelme az üzemeltető kötelessége: nekik kell biztosítani a rendszeres karbantartást és a megfelelő dokumentációt. Mégis minden harmadik játszótéren találtak valamilyen jogszabálysértést.
Hoztunk pár feladatot, melyeket a központi írásbelin kérdezhetnek a diákoktól. Nektek hibátlan lesz?
Egy finn kísérlet bebizonyította, hogy a természet nemcsak a lelket, hanem az immunrendszert is erősíti. Egyes óvodákban az udvart „visszavadították”: mohát, vadnövényeket és erdei talajt telepítettek, hogy a gyerekek újra kapcsolatba kerüljenek a természettel – és az eredmények megdöbbentőek.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Több mint 20 olyan technikum van Budapesten, ahol a 9. osztályba felvételizőktől nem kérik a központi írásbelit – mutatjuk, melyek ezek az iskolák.
Egy japán angoltanár merész módszerrel próbálta felkelteni diákjai érdeklődését: Hideo Kojima legendás horrorjátékát, a P.T.-t használta tananyagként. A cél az volt, hogy a tanulók valódi helyzetekben, érzelmi bevonódással gyakorolják az angolt – még akkor is, ha ehhez időnként sikoltozni kellett az órán.
A kereslet és a forgalom növekedése, valamint a munkavállalók szabadságolásai miatt a nyár után az október-decemberi időszakban is kiemelten kereshetik a diákmunkásokat főként a kiskereskedelemben, üzletekben és raktárakban - írja a lapunknak küldött közleményében a Prohuman HR-szolgáltató.
Mutatjuk, miket kell észben tartanotok, ha érettségiztek, középiskolába jelentkeztek vagy keresztfélévben mennétek egyetemre.
Valószínűségi kísérletek, felszín-és térfogatszámítás – csak néhány dolog, amit kérhetnek matekból a központi írásbelin. Ugyanis 2026. január 24-én írják a negyedikesek, hatodikosok és azok a nyolcadikosok a központi írásbelit magyarból és matekból, akik olyan középiskolába szeretnének bekerülni, ahol ez felvételi követelmény. Mutatjuk, évfolyamonként milyen témakörök szerepelhetnek a matek feladatsorokban.
Mutatjuk, mikor indul az otthontámogatás igénylése.
Szándékosan nem kapták meg a béremeléshez szükséges pontszámot, vagy tankerületi utasításra utólag változtatták meg a teljesítményértékelésen elért eredményeiket. Ezekről számoltak be a pedagógusok, amiket a Tanítanék most egy üzenőfüzetbe szedett.
Egyre több vidéki középiskola szerepel az élen a HVG Középiskola top 100-as rangsorában. Mutatjuk, hogyan alakul a tíz legjobb vidéki gimnázium sorrendje 2026-ban.
Daniel Jackson, egy 20 éves brit–ausztrál fiú a Duna partján fekvő, lakatlan területet Verdis Szabad Köztársaságaként próbálta meg bejegyezni. Több száz „verdisi állampolgárt” gyűjtött maga köré, ám a horvát hatóságok nem hagyták, hogy a mikronemlék szuverén állammá váljon.
Gyarmathy Éva neveléslélektani és klinikai szakpszichológus az iskolarendszer gyökeres átalakításának szükségességéről ír. Szerinte a mai iskola egyszerűen nem kompatibilis a 21. századi gyerekekkel, akik egészen más közegben szocializálódnak, mint amilyenre a jelenlegi oktatás készült.
Ma délután 3 órára hirdették meg Zebegényben a „Gerilla haláltök-faragást”, amelyet a szervezők a polgármesteri hivatal elé terveznek. Az eseményre, több mint 3 ezren jeleztek vissza.
Jensen Huang, az Nvidia igazgatója szerint a jól képzett szakembereké a jövő.
Zebegény polgármesterének nincs igaza abban, hogy Magyarországon nincs hagyománya a tökfaragásnak és az ijesztgetésnek október végén.
Október 31-ig érvényesek a felsőoktatásban tanuló hallgatók diákigazolványai, ezért aki még nem kérte ki az új matricát, legkésőbb ma tegye meg, különben holnaptól már komoly büntetést is kaphat.