A felmérések szerint a magyar tannyelvű iskolák társadalmi hátrányban vannak Szlovákiában

Az Oktatáspolitikai Intézet elemzése szerint jóval több szociálisan hátrányos helyzetű gyerek látogatja a magyar osztályokat.

Az Oktatáspolitikai Intézet (IVP) októberi elemzése, „Az anyanyelvi oktatás elérhetőségének elemzése Szlovákia etnikailag vegyes járásaiban” a Szlovákia déli régióiban működő iskolákat vetette össze.

Mint a Napunk emlékeztet, Robert Fico kormánya 2024 márciusában fogadta el azt a határozatot, amely feladatul szabta meg „az igények és a szükséges jogalkotási lépések elemzését, amelyek biztosítják, hogy minden gyerek az anyanyelvén nevelkedhessen az etnikailag vegyes területeken, a szlovák és a kisebbségi iskolákban egyaránt”.

A lap megjegyzi, hogy a magyar tannyelvű szlovákiai iskolák helyzetét több központi adatbázis statisztikáira és félig strukturált interjúkra építve elemző, átfogó vizsgálat már évek óta nem készült.

Az IVP szakembereinek elemzéséből kiderül többek között, hogy:

  • tizenhárom év alatt negyven magyar alapiskola szűnt meg;
  • a szlovákiai magyar tannyelvű óvodákat közel ezer szlovák anyanyelvű gyermek látogatja;
  • a magyar anyanyelvű tanulók 9,4 százaléka számára földrajzilag korlátozottan elérhető az anyanyelvi oktatás.

A jelentés egyik legmegdöbbentőbb adata a diákság összetételére vonatkozik: e szerint jóval több szociálisan hátrányos helyzetű gyerek látogatja a magyar osztályokat.

Az Oktatáspolitikai Intézet 16 etnikailag vegyesen lakott járásban hasonlította össze a szlovák és a magyar tannyelvű alapiskolákat. Nem meglepő módon a magyar tannyelvű intézmények kisebbek a szlovákoknál: a szlovákiai magyar iskolák közel háromnegyede kisiskola, azaz kevesebb mint 150 tanulóval működik.

Indoklás nélkül zárnak be egy magyar iskolát Szlovákiában

Nemrég az Eduline is beszámolt arról, hogy megszűnik egy magyar gimnázium Szlovákiában, de nem kaptak hivatalos indoklást, hogy miért. A gimnázium évek óta nem kapott automatikus engedélyt új osztály indítására, de eddig sikerült fellebbezéssel elérnie a felülvizsgálatot. Az igazgató szerint a szlovákiai magyar közösséget az oktatási reformok és az iskolák „optimalizálása” különösen hátrányosan érinti.

De már korábban, 2024 novemberében írtunk arról, hogy 17 magyar és két tanítási nyelvű oktatási intézményt zárna be és vonna össze a szlovák kormány anélkül, hogy arról egyeztetett volna a helyi oktatási bizottságokkal vagy megyei képviselőkkel.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.