Versíró játékot indít Varró Dániel – bárki csatlakozhat, névre szóló verset kaphat a költőtől

Varró Dani kéthetente új versformát mutat be Facebookon, a követőknek pedig egy hetük lesz arra, hogy saját költeménnyel bizonyítsanak.

„Sok van, mi csodálatos, de a versformáknál nincs semmi csodálatosabb” – ezzel a felütéssel jelentette be Facebook-oldalán Varró Dániel legújabb kezdeményezését. A költő versformázó versenyt hirdet, amelyhez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a rímekhez, ritmusokhoz és egy kis játékos zsonglőrködéshez.

A szabályok egyszerűek, kéthetente pénteken Varró Dani kiposztol egy versformát, amelyet röviden bemutat, példákkal szemléltet. A versenyzőknek egy hetük lesz arra, hogy kommentben beküldjék saját, az adott formába öntött versüket.

Minden beérkezett művet jól el fogok olvasni, és ami a formai követelményeknek megfelel, azt saját kezűleg meg is szivecskézem

– írja posztjában a költő.

Ezután visszavonul, zsűriz, majd néhány nap múlva eredményt hirdet.

A legjobb versek szerzőit Varró Dani nyilvánosan megdicséri, a győztes pedig egy személyre szabott, névre szóló verset kap ajándékba – természetesen az adott versformában.

Az első forma február 20-án, pénteken érkezik.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.