Itt nézhetitek meg térképen a budapesti középiskolákat
Mutatjuk a részleteket.
Mutatjuk a részleteket.
Balatoni Katalin közösségi oldalán kritizálta a PDSZ-t, melyet a szakszervezet nem hagyott szó nélkül.
A veresegyházi iskolákban tömegesen betegedtek meg a gyereknek, többen kórházba kerültek.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.
2022 végén példátlan döntést hozott a kormány: tizenöt tanárt bocsátottak el a polgári engedetlenségi akciók miatt. Közéjük tartozott Rábai János, a Karinthy Frigyes Gimnázium egykori magyar–média szakos tanára is. Azóta új életet épített, de a történtek nyomait máig viseli.
Ahogy rövidülnek a nappalok és közeledik a vizsgaidőszak, annál jobban esik kiszakadni kicsit a hétköznapokból. Novemberben szerencsére tele van Budapest izgalmas kulturális és zenei eseményekkel. Mutatjuk, hova érdemes ellátogatni!
Különleges „hallgató” segíti az oktatók és diákok mindennapjait a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán: Doppler, a golden retriever terápiás kutya - számolt be róla a honlapján a Debreceni Egyetem.
A tömeges rosszullétet biztosan nem szalmonella okozta.
Hét óvoda megszűnését tervezik a III. kerületben, az önkormányzat szerint a csökkenő gyereklétszám miatt, a szülők szerint viszont más van a háttérben.
Életet mentett egy pedagógus a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában – két nappal azután, hogy elsősegélytanfolyamon vett részt.
Bár a miniszterelnöki biztos szerint többek között az is probléma, hogy nagyon agresszívek és követelőzők lettek a szülők. Az viszont pozitív, hogy a pedagógusok teljes módszertani szabadságot kapnak, mert például úgy rendezhetik el a padokat a teremben, ahogyan azt ők szeretnék.
Megunták, hogy a Trump-adminisztráció vegzálja az egyetemeket.
Mutatjuk a top10-es technikumi listát.
Már csak néhány napotok maradt, hogy jelentkezzetek az egyetemek valamelyik februárban induló képzésére.
A miniszterelnököt kritizáló feliratok jelentek meg a környékbeli járdákon és falakon.
Kétórás figyelmeztető sztrájkra készülnének a nevelést, oktatást közvetlenül segítők béremelése érdekében.
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.
Biztos tudjátok, hogyan kell írni ezeket a szavakat?
Az elmúlt tíz év legnagyobb változtatásaira készülnek az oktatásban az Egyesült Királyságban.
A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium az ország első két tannyelvű iskolájaként ma is meghatározó szereplője a nyelvi oktatásnak. Az intézményben először orosz–magyar képzés indult, amelyet később német-magyar és angol-magyar tagozatok követtek.