Kocsis Máté szerint a mai fiatalok nagyon szerencsés korban élnek, és sokkal jobb dolguk van, mint a szüleiknek

A tabi lakossági fórumon Kocsis Mátét arról is kérdezték, hogyan lehetne bevonni a fiatalokat a politikába. Szerinte nincs ok az aggodalomra, mert ha ezek a fiatalok majd családot alapítanak, minden megváltozik a fejükben.

Kocsis Máté a tabi lakossági fórumon beszélt arról többek között, hogy a mai fiataloknak mennyivel könnyebb dolguk van, mint a szüleiknek. A 4100 fős Somogy vármegyei kisvárosban legalább kétszázan hallgatták a lakossági fórumot, aminek Witzmann Mihály volt a házigazdája.

A 444 beszámolója szerint a fórumon visszatérő téma volt a fiatal szavazók megszólítása. Witzmann arról beszélt, hogy rendszeresen hallja a fideszes választóitól, hogy a nagyvárosba került gyerekek megtiltják a szüleiknek az otthoni politizálást, mert nem értenek velük egyet. „Azért nem értem a dolgot, mert 252-féle támogatást vezettünk be a fiataloknak” – mondta.

Dezinformáció, gyűlöletkeltés és 136 milliárdos befektetés – komoly kérdéseket kapott Hankó az Óbudai Egyetem hallgatóitól

Kocsis „visszatérő hülye baloldali dumának” nevezte, hogy a fiatalok nem a Fidesszel vannak, és azt javasolta, hogy tényadatok nélkül ne üljenek fel „ennek a hamis kampánynak”. Hozzátette, hogy a fiatalok általában a fennálló hatalommal szemben határozzák meg magukat, és nem tudják elképzelni, hogy a változás rossz dolgot is hozhat.

Ha meghallgatnának minket, akik a baloldali kormányok alatt voltak fiatalok, azt mondanám nekik, hogy ne kísérletezzenek, mert lehet rosszabb is. Az Orbánt kritizálóknak pedig azt mondanám: Komám, most még nem értékeled, de egy nagyon szerencsés korban éltél, amiért hálásnak kellene lenned a Jóistennek. Mert könnyebb dolgod volt, mint a szüleid generációjának

– mondta Kocsis Máté.

A fórum végén egy férfi megállapította, hogy a jelenlévők átlagéletkora ötven felett van, és megkérdezte Kocsistól, hogy hogyan lehetne bevonni a fiatalokat a politikába. Kocsis azt válaszolta, hogy beszélni kell velük, mert jelenleg keveset beszélnek velük, és a politikusaiknak is mindig azt mondják, hogy menniük kell a fiatalok közé. Úgy véli, a nagyvárosokban azért rosszabb a helyzet, mert mások a médiafogyasztási szokások, és a fiatalok „agymosó, külföldről fizetett propagandát olvasnak”. Szerinte azonban nincs ok az aggodalomra, mert ha ezek a fiatalok családot alapítanak, minden megváltozik a fejükben.

„Kommunikációs bravúrnak” nevezte Balatoni Katalin a Fidesz-kormány oktatáspolitikáját bíráló tanulmányt – Nahalka István válaszolt

A miniszterelnöki biztos szerint csúsztatásokkal, ellentmondásokkal és hatásvadász elemekkel van tele a Fidesz-kormány elmúlt tizenöt évének oktatáspolitikáját elemző tanulmány. A kutatás az állami központosítás erősödését, forráskivonást és romló tanulói teljesítményeket állapít meg. A tanulmány egyik szerzője, Nahalka István a kritika nem áll stabil lábakon.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.