A szegedi lett Közép-Európa legzöldebb egyeteme
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kelet-Európa legkörnyezetkímélőbb egyeteme a világ felsőoktatási intézményeinek ökológiai merőszámokon alapuló rangsorolása szerint.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kelet-Európa legkörnyezetkímélőbb egyeteme a világ felsőoktatási intézményeinek ökológiai merőszámokon alapuló rangsorolása szerint.
Eduline
Az oktatási államtitkár jó esélyt lát arra, hogy még ebben a kormányzati ciklusban, 2012-ben vagy 2013-ban elinduljon a pedagógus-életpályamodell.
Eduline
A felvételi követelmények szigorítását, a vidéki főiskolák megerősítését, a hazai és határon túli intézmények együttműködésének kialakítását tartalmazza egyebek között az új felsőoktatási törvény alapelveit rögzítő dokumentum, amelyet valamennyi, a tárgyalásokon részt vevő szakmai szervezet támogat - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.
Eduline
Fellebbezhet-e az a diák, aki azért nem ért oda az egyik művészeti egyetem felvételi vizsgájára, mert ugyanazon a napon egy másik intézmény alkalmassági tesztjén kellett részt vennie? Elbukhatja-e a felvételit az a végzős középiskolás, aki hibásan töltötte ki a jelentkezési lapot, és mi történik akkor, ha a pluszpontokat érő szociális hátteret nem bizonyítják hiteles dokumentumokkal?
Eduline
Minden második egyetemi hallgató a szülőktől és rokonoktól kapott zsebpénzből él, hetven százalékuknak havonta kevesebb mint ötszáz lejjel, vagyis 30-35 ezer forintnak megfelelő összeggel kell gazdálkodnia – derült ki a Romániai Egyetemisták Országos Szövetségének (ANOSR) felméréséből.
Eduline
Idén Szolnokon, a Tiszaligetben rendezik meg az EFOTT-ot: Magyarország legnagyobb hallgatói bulija július 12. és 17. között lesz.
Eduline
A "klasszikus" tanárszakokon kötelező lesz ismét bevezetni az osztatlan képzést, a művészeti tantárgyak oktatóit azonban a jövőben is 3+2 éves rendszerben képeznék.
Edupress
Rosszul jártak a 2006-ban bevezetett bolognai rendszerrel az elmúlt két év bachelor diplomásai: aki BA- vagy BSc-diplomával szeretne elhelyezkedni, alacsonyabb fizetésre, hosszabb álláskeresési időszakra, a munkaadók részéről pedig némi tanácstalanságra számíthat. Kedden ismertették a diplomás pályakövetés legfrissebb eredményeit, ami először adhat visszajelzést a "bolognások" lehetőségeiről.
Eduline
Nem tárgyalja a kárpátaljai magyar felsőoktatást hátrányosan érintő új ukrán felsőoktatási törvény tervezetét a nyári szünet előtt a kijevi parlament, így lélegzetvételnyi időhöz jutott a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, amelyet – elfogadása esetén – létében fenyegetne az új jogszabály.
Eduline
Lövöldözés tört ki vasárnap hajnalban egy ohiói diákklubban rendezett összejövetelen, egy végzős hallgató meghalt, további tizenegy ember pedig megsebesült, köztük egy életveszélyesen.
Eduline
Új programot indít a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a szegedi Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesülettel együttműködve: egyetemisták segítik majd szociális és mentális problémákkal küszködő általános iskolásokat - mondta Horváth Zita, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese, a program miskolci koordinátora
Eduline
Egyszerre nyitnak a hazai orvostudományi egyetemek a 21. századi orvoslás és az évezredes múltra visszatekintő tradicionális gyógyítás felé. Úgy tűnik, mindkettőre van kereslet - a felsőoktatási intézmények egymást után indítanak új egészségügyi képzéseket.
Eduline
Csendes, kedves, értelmes fiúként jellemezte édesanyja a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját, G. Ákost a Baranya Megyei Bíróságon zajló büntetőper pénteki tárgyalásán, elmondása szerint azonban fiának kamaszkora óta voltak "furcsa dolgai".
Eduline
Nincs törvényi akadálya a felsőoktatási intézményekben szokásos hallgatói kurzusértékelő lapok nyilvánosságra hozatalának, de arra kizárólag az oktató előzetes beleegyezése alapján van lehetőség - közölte Jóri András adatvédelmi biztos.
Eduline
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.
Eduline
Egyetértés alakult ki a felek között a felsőoktatási törvényt előkészítő dokumentumokról azon az újabb egyeztetésen, amelyet a közigazgatási miniszter kezdeményezésére tartottak a kormány, diákszervezetek és felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével - mondta a kormányszóvivő.
Eduline
Jövő év január 1-jén megalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ennek részeként működik tovább a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara. Az általános jogutódlás miatt a hallgatók jogviszonya változatlan lesz, ugyanakkor az oktatói létszám alakulását a közszolgálati egyetem "oktatási, kutatási és gazdálkodási stratégiája fogja meghatározni".
Eduline
Könnyen megtörténhet, hogy egy államilag finanszírozott képzésre felvett hallgató a második tanév elején - rossz eredményei miatt - már csak költségtérítésesként folytathatja a tanulmányait. Hogyan kell értelmezni a szabályokat, és kik mentesülnek az átsorolás alól?
Eduline
Athens, Austin, Berkeley, Amherst és Ann Arbor: ezek a legszebb egyetemvárosok az Egyesült Államokban, legalábbis a U.S. News összeállítása szerint. Van, ahol ugyanannyi egyetemista tanul, mint ahány állandó lakos él, máshol egy tengerparti nagyváros hangulatát élvezhetik ki a hallgatók.
Eduline
Várhatóan 2012-től tarthatnak szóbeli felvételit a felsőoktatási intézmények, és 2014-től lehet a két emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépés feltétele - mondta Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban. Az oktatásért felelős államtitkár leszögezte: szó sincs a felsőoktatási törvény koncepciójának visszavonásáról, május-júniusban kerülhet a parlament elé, így még a tavaszi ülésszakon döntés születhet a tervezetről.
Eduline