Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Gondnok egy ausztráliai szigeten, hálózsák- és rágógumi-tesztelő, vásárlási tanácsadó – néhány garantáltan stresszmentes munkakör, amelyekkel milliókat lehet keresni. Az elmúlt évek álomállásai közül szemezgettünk.
Több ezer jelentkező közül Ben Southallt választották ki az ausztrál Hamilton sziget gondnoki állására. A sikeres pályázónak 150 ezer ausztrál dollárt (körülbelül 30 millió forintot) fizettek azért, hogy beköltözzön egy háromszobás villába, és fél éven keresztül heti három órában gondozza a szigetet. Feladatai – mint például a posta összegyűjtése és a halak etetése – mellett blogot és fotónaplót kellett vezetnie a vitorlázásról és a búvárkodásról.
A Malibu kókuszlikőr gyártója néhány éve „terméktesztelő igazgató” pozícióra adott fel álláshirdetést, a munkavégzés helyszínéül pedig - többek között - Barbadost jelölte meg. A nyertes kiválaszthatott két asszisztenst, akik vele együtt utazhattak a Karib-szigetekre, New Yorkba, Sydneybe és a dél-ausztrál Barossába.

Szintén dél-ausztráliai vakációt nyertek azok a szerencsések, akiket beválogattak az ország népszerűsítését célzó kampányba. A jelentkezőknek csupán egy egyperces videót kellett készíteniük arról, hogy miért ők akarnak nyerni. A győzteseknek – egy brit párnak – videóblogot is kellett vezetni.
A hálózsákokat gyártó Halford hatszáz fontot fizetett „tesztelő munkatársainak”. A nyertes pályázónak öt éjszakán keresztül kellett a hálózsákokban aludnia, majd tapasztalatairól beszámolót írnia – „munkájáért” óránként 10 fontot kapott. Az amerikai önkiszolgáló éttermek pultosai, a kasszások és a jegyszedők alig több mint 9 dollárt keresnek óránként – a 10 legrosszabbul fizetett szakma listáját itt nézheted meg. A Holiday Inn szállodalánc egyik ingyenes szolgáltatása, hogy vendégeik számára előmelegítik az ágyat, hogy minél hamarabb el tudjanak aludni. Az ágyak hőmérsékletéért a cég külön erre a célra felvett alkalmazottai felelnek: fizetésüket azért kapják, hogy öt percig kezeslábas pizsamában melegítsék az ágyakat.
Egy angliai falu évi 50 ezer fontos fizetést kínált annak, aki beköltözik a Wookey Hole barlangba, a híres helyi boszorkánylegenda színhelyére, amely a település legfőbb turistalátványossága. A munkája abból áll, hogy előadásokat tart boszorkányságról és varázslásról a vendégeknek. Igaz, az álláshirdetésben kikötötték, hogy csak azok tölthetik be a posztot, akik tudnak boszorkányosan kacagni, és nem allergiásak a macskákra. Kínában egy iskola diákjai töltötték napjaikat hasonló helyszínen. Getu településen a gyerekek sokáig egy hatalmas barlangban tanultak, itt alakították ki az osztálytermet, a menzát és a sportpályát. A furcsa intézményről itt olvashatsz bővebben. A London Dungeonban, a középkori kínzásokat bemutató múzeumban különös munkakörbe kerestek alkalmazottat. A pozíció betöltőjének – egy oxfordi diáknak, akit 26 jelentkező közül választottak ki – halott embert kell "alakítania" napi négy órában.
Több mint tízezren jelentkeztek a LetsBuyIt.com álláshirdetésére, amelyben nemzetközi vásárlói tanácsadót kerestek. A nyertes tízezer eurót kapott, hogy ebből a pénzből ellátogasson többek közt Párizsba, Milánóba, Hong Kongba és New Yorkba, és felkutassa a legjobb üzleteket. Tapasztalatairól és a legjobb vásárlási lehetőségekről ezután saját blogján kellett beszámolnia. Az útért – amely alatt végig első osztályon utazott és luxushotelekben lakott – még ötezer euró fizetést is kapott.
A First Choice utazási iroda „életforma-termékfejlesztő menedzserének” munkája abból áll, hogy vízicsúszdákat tesztel a világ különböző üdülőhelyein. A csúszdákat magasság, gyorsaság, a víz mennyisége és biztonsági szempontok alapján kell értékelnie. Tommy Lynch, akit 2008-ban vett fel a cég erre a feladatra, eddig Mexikóban, Egyiptomban, Törökországban és a Costa del Solon dolgozott.
Egy édességeket gyártó amerikai cég rágógumitesztelő kollégát keresett két évvel ezelőtt. A munkára csak azok jelentkezhettek, akik gyakran rágóznak, nem dohányoznak, és nyitottak a különböző ízekre.
eduline
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.