"Ne romboljátok az egyetem jó hírnevét" - hallgatók tiltakoztak a Budapesti Corvinus Egyetemen
A szenátusi ülés előtt egy kisebb csoport demonstrált az egyetemen.
A szenátusi ülés előtt egy kisebb csoport demonstrált az egyetemen.
Székács Linda
Az alternatív megoldással egy közvetítőhöz kerülnének az Erasmus+ forrásai.
A félév során is bármikor jelentkezhettek kollégiumba, amire a várólistás felvételin van lehetőségetek. Mutatjuk, mit érdemes róla tudnotok.
A rég nem használt szállodából részben oktatási intézményt akarnak létrehozni, de az épület négyezer négyzetméterének további kihasználásáról még nem tudni a részleteket.
Egy héttel korábban kezdődik majd a második félév.
Székács Linda
A KSH 2022-es népszámlálási adataiból kiderült több mint ezer norvég él a csak a magyar fővárosban, akiknek nagy része diák.
Ha valaki legalább 4,5 -ös átlagot teljesít a szakképző iskolában vagy technikumban 59 ezer forintot kaphat, míg egy orvostanhallgató fantasztikus átlag és rengeteg teljesített kredit mellett is csak maximum 50 ezer forintot vihet haza.
Újabb egyetem osztotta meg, hogy hány intézményi pontot ér majd náluk a Matthias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának elvégzése.
Székács Linda
Hernádi Zsolt szerint az egészből csak azért lett ügy, mert "befújta a szél egy újság szerkesztőségébe".
Székács Linda
November 3-ig pályázhattok a havi 5-10 ezer forint értékű Bursa Hungarica ösztöndíjra, amit tíz hónapon keresztül folyósít nektek a lakóhelyetek szerinti önkormányzat.
Székács Linda
Élet és testi épség elleni fenyegetés bűntettével vádolják.
Székács Linda
A győri Széchenyi István Egyetemen 70 pont jár érte.
Székács Linda
A hallgatók elégedettségét mérő Global Student Satisfaction Awards felmérésében 2023-ban a Semmelweis Egyetem lett a „diákélet minősége” kategória győztese.
Tornyos Kata
Bár még javában tart az őszi szünet, érdemes előkapni a naptáraitokat és feljegyezni néhány fontos dátumot, ha idén érettségiztek, vagy felvételiztek középiskolába vagy egyetemre.
Székács Linda
Október 31-én lejárnak a diákigazolványok. Komoly büntetésre számíthattok, ha tovább használjátok az előző féléves matricátok.
Székács Linda
Szabó Lajos szerint Ádám Zoltán egyoldalúan nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, így bizonyos részletek nem kerültek napvilágra a sajtóban a februári vizsgabotrányról és a docens múlt heti kirúgásáról.
Székács Linda
Berecz Péter a tanulmányai mellett az ATV-nél dolgozik.
Székács Linda
Brenner Koloman szerint elsősorban nem az alapítványi formával van baj, hanem az állami befolyással.
Eduline/MTI
Saját részrangsorában a 101-150. helyet szerezte meg a magyar egyetem.
Székács Linda
Levelet írtak a hallgatók az intézmény rektorának a Közgazdaságtan Intézet kirúgott docense miatt.
Székács Linda