Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Még a polgármestereket is kivennék az egyetemi alapítványok kuratóriumából, pedig ez nem is szerepelt a brüsszeli elvárások közt. Ám így is lehetnek még vitás pontok, kérdés, hogy sikerül-e mindent lezárni júliusig, amikor a jövő évi Erasmus-szerződéseket meg kellene kötni.
A magyar kormány szerda estig elküldte az Európai Bizottságnak a közérdekű vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségéről szóló jogszabálytervezetet, írta meg a Portfolio. Johannes Hahn, a Bizottság költségvetési biztosa pedig még aznap meg is erősítette, hogy megkapták a szöveget és megkezdték annak az értékelését. Ez a tervezet azt a célt szolgálja, hogy megoldják vele Erasmus-ügyként elhíresült forrásbefagyasztást, melynek oka, hogy az uniós szervek nem tartják elég átláthatónak a modellváltáson átesett egyetemeket és kifogásolják az alapítványokban ülő aktív politikusokat.
Ez utóbbi kapcsán a korábban ismerteknél is szélesebb összeférhetetlenségi szabályokat határozhatnak meg, a lap forrásai szerint bekerültek a polgármesterek és a főpolgármester is, akik nem vállalhatnak szerepet az alapítványok kuratóriumában. (Ez utóbbi vélhetően csak a kategóriához tartozik, legalábbis nem tudunk róla, hogy Karácsony Gergelynek ilyen ambíciói lennének.) Mellettük a hírek szerint mindenkire kiterjesztik ezt a tilalmat, aki „különleges jogállású szerv” vezetője. Ez a gyakorlatban a következő intézmények vezetőit jelenti:
A hvg.hu hozzáteszi: érdekesség, hogy a városvezetők kitiltása túl is terjeszkedik a bizottsági elvárásokon, ezért viszont az értékelésnek ki kell térnie az előre nem várt tartalomra, ami azonban egészen biztosan nem rövidíti le az eljárást.
A lap szerint bár a kormány az egyetemi alapítványok kuratóriumaiban betöltött mandátumok idejét hat évben állapítaná meg, míg Brüsszelben négyet javasoltak, ezzel nem lesz gond, lévén: már ez is jelentős elmozdulás az élethosszig tartó pozícióktól. Az viszont kérdéses, hogy az úgynevezett kihűlési idő lehet-e mindössze egy év – az Európai Bizottság szerint két év lenne célszerűbb. (Ez azt jelenti, hogy valaki lemondás, leváltás a vagy kinevezési idő megszűnése után mennyi ideig nem kerülhet az alapítványokba.)
A tárgyalásokat a Bizottság részéről vezető Hahn korábban ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a javaslat késedelme miatt, mert a jövő évi Erasmus-szerződéseket idén júliusban meg kell kötni. Ugyanis a testület ehhez már hatályba lépett jogszabályokat vár el, amelyeket a testület értékel, majd még ajánlását a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk. Ha az erre rendelkezésre álló határidőket ezek a testületek teljes mértékben igénybe veszik, akkor a folyamat nem ér véget július végéig.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.