A kérdés azért jelentős, mert most mutatkozik meg, tulajdonképpen kinek is van autonómiája: a modellváltás után: a tanárok és a hallgatók képviseletének vagy a kuratórium tagjainak.
„A rektorválasztás időszaka kicsit zajosabbra sikerült, mint amire számítottunk”
– mondta Horváth Ágnes, a Tokaj-Hegyalja Egyetem megbízott rektora a Telex birtokába került hangfelvétel szerint egy keddi megbeszélésen, amit az intézmény rektorválasztása miatt kezdeményeztek. Mint korábban megírtuk, a felsőoktatási intézmény alapítványi kuratóriumának éléről távozik az a Stumpf István, aki korábban a modellváltást levezényelte kormánybiztosként. A kuratórium ugyanis leszavazta a szenátus rektorjelöltjét. Ez Stumpf szerint „sérti a rektorjelölt választásának a rendjét és az egyetemi önállóságot”, ezért az általuk megszavazott Horváth ideiglenes megbízatását 3 hónappal meghosszabbította és lemondott.
Most azonban úgy néz ki, bár azt hitték az oktatók, ez valóban ideiglenes meghosszabbítás lesz, a kuratórium lezártnak tekinti a rektorválasztást. Pedig a lap úgy tudja, aláírásgyűjtés is indult, hogy a szenátus jelöltjét, Fiáth Attilát nevezzék ki az intézmény élére. Horváth Ágnes a cikk szerint a konfliktusok megbeszélésének hangsúlyozása mellett arról beszélt, most már
„mindenki tegye a dolgát, vége van a választási időszaknak”, azt le kell zárni.
A kérdés azért jelentős, mert most mutatkozik meg, tulajdonképpen kinek is van autonómiája a modellváltás után: a tanárok és a hallgatók képviseletének vagy pedig a kuratórium tagjainak, akik mandátuma csak azért nem tart végül élethosszig, mert az uniós intézmények ezt is kifogásolták.
A hangfelvétel szerint az egyeztetésen Wáberer György kuratóriumi tag arról beszélt, június 20-tól (ezzel a dátummal mondott le Stumpf) lesz új kuratórium, ami rendezni fogja a kialakult gondokat. Bár az nem hangzott el, hogy a két lemondott tag – Herbst Árpád, a Budapesti Metropolitan Egyetem alapítója is távozik – helyére kik kerülnek. Elmondása alapján olyannal nem találkozott, hogy egy kisebbség akarja ráerőltetni az akaratát a többségre, a kisebbségnek le kellett vonni a következtetéseket – reagált a szavazásra. Felidézte: 14-szer szavaztatták meg a szenátusban a rektort, mert mindig döntetlen volt az eredmény. „Ágnes kinevezését értsék úgy, mintha le lenne zárva” – fogalmazott. Stumpf munkáját megköszönte, de szerinte neki is el kell fogadnia azt, ha a kuratóriumi tagok másként nézik a világot és mást akarnak.
Stumpf István azonban az egyetem polgárainak küldött levelében azt írta, a vonatkozó törvények alapján a rektorjelölt megválasztása egyértelműen az egyetem szenátusának hatásköre. Így szerinte a kuratórium kizárólag a szenátus által megválasztott személyről szavazhatott volna, semmiképp sem térhetett volna el a határozatától egy másik pályázó megbízásával.
Ő a kuratóriumi döntést így érvénytelennek tartja.
(Kiemelt kép: A Tokaj-Hegyalja Egyetem épülete Sárospatakon, fotó: Ripkagergely, Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0)