• data-translate-key="Érettségi"

 
  • Közoktatás
  • Érettségi-felvételi
  • Felsőoktatás
  • Campus life
  • Nyelvtanulás
  • Pályakezdés
  • Felnőttképzés
  • BrandContent
 

Már a METU-n is tanulhatnak az e-sportról a hallgatók

Egyre több figyelmet kap az e-sport a felsőoktatásban. Újabb egyetem indított kurzust az iparág megismerésére, de a jövőben akár a tárgy specializációjára is lehet majd jelentkezni.

felsőoktatás
Gál Luca

 

Kék színű és sós - saját sört főztek órán a BGE hallgatói

Nem mindennapi az olyan egyetemi óra, ahol a hallgatók saját sört főzhetnek. A BGE hallgatói izgalmas ízkombinációkkal rukkoltak elő.

Egyéb
Gál Luca

 

Nem fogadják el a magyar diákok szakképzésben szerzett érettségijét a holland és dán egyetemek

Csak a magyar szakképzéssel van problémájuk, mert más országok jelentkezői esetében elfogadják a szakképzési érettségi bizonyítványt is.

érettségi
Székács Linda

 

Finn, indiai, kínai, német és osztrák egyetemen is elismert közös diplomát szerezhetnek az ELTE PPK hallgatói

A diplomát mind a hat egyetem sajátjának tekinti majd.

Egyéb
Székács Linda

 

24 órás rendőri felügyelet alá vontak egy pozsonyi főiskolát

Az okokat egyelőre nem tudni.

Egyéb
Székács Linda

 

A Berkeley-t is maguk mögé utasítva harmadikok lettek a Corvinus hallgatói egy nemzetközi üzleti versenyen

A Marshall nemzetközi esetmegoldó versenyt idén Los Angelesben rendezték meg.

Egyéb
Székács Linda

 

Harmadával esett vissza az Egyesült Királyságban tanuló külföldiek száma

Komoly anyagi problémát jelenthet az egyetemek és a gazdaság számára is.

Egyéb
Székács Linda

 

Rehabilitációval, idegsebészettel és neurointervencióval bővül a SOTE képzési, kutatási és betegellátási profilja

Az új szakterületek elindítását március 1-től engedélyezte az Országgyűlés.

Egyéb
Székács Linda

 

Anyukád vagy apukád is itt tanult? Ezen az egyetemen pluszpont jár érte

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményében fejezte ki véleményét az egyes egyetemek által kiszabott intézményi pontokkal kapcsolatban.

Egyéb
Gál Luca

 

Megemelték az oktatók bérét a Szegedi Tudományegyetemen

A legrosszabbul kereső tanársegédek és tanárok fizetése átlagosan 42 százalékkal emelkedik a Szegedi Tudományegyetemen, így már annyit keresnek, mint egy középiskolai tanár.

Egyéb
Kurucz-Gáspár Tünde

 

Részvényelemzési versenyen nyertek a Corvinus és a Neumann egyetem hallgatói

A Budapesti Értéktőzsde Kochmeister-díjjal jutalmazta őket.

Egyéb
Eduline

 

Ingyen laptopot és bizonyítványt ígértek csalók a Debreceni Egyetem nevében

Közösségi oldalakon jelentek meg megtévesztő hirdetések a Debreceni Egyetem nevével, amelyek egy online tanfolyamon való részvételért cserébe ingyen laptopot és bizonyítványt ígértek a jelentkezőknek.

Egyéb
Kurucz-Gáspár Tünde

 

A BME dolgozói is bérrendezést követelnek

Nyílt levélben követelnek többek között azonnali 50 százalékos béremelést, mert az egyetemi oktatók alapbére meg sem közelíti a diplomás mérnöki átlagkeresetet.

Egyéb
Székács Linda

 

Kétszer annyi alkoholt fogyasztanak az egyetemisták, mint a középiskolások és a felnőttek

Ráadásul minden második hallgató már valamilyen drogot is kipróbált.

Egyéb
Székács Linda

 

Így tudjátok megnézni, hány államilag támogatott félévetek maradt az egyetemen

Nem kell komoly fejszámolásokat végeznetek ahhoz, hogy megtudjátok még meddig tudtok ingyenesen tanulni az egyetemen. Mutatjuk, hogy hol tudjátok megnézni.

felsőoktatás
Gál Luca

 

Maffiaállam és polgári engedetlenség - ilyen témákkal várja az érdeklődőket tavasszal a CEU ingyenes szabadegyeteme

Az érdeklődők személyesen és online is csatlakozhatnak.

Egyéb
Székács Linda

 

Egységes bértáblát követel az egyetemeken a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

Béremelést követelnek az állami fenntartásban maradt egyetemek oktatói, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint egységes bértáblára lenne szükség.

Egyéb
Eduline/MTI

 

Közel felére csökkent a legjobb hallgatók tanulmányi ösztöndíja az ELTE BTK-n

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az őszi szemeszterben a legjobb tanulók közel 90 ezer forintot kaphattak havonta. Ez az összeg a tavaszi szemeszterben közel a felére csökkent.

felsőoktatás
Kurucz-Gáspár Tünde

 

Ezekre a jogi képzésekre járnak a legkiválóbb hallgatók

Évről évre a legnépszerűbb képzések között szerepel az osztatlan jogász. Mutatjuk a magyarországi intézmények hallgatói kiválósági rangsorát a HVG Diploma 2024-es különszáma alapján.

Egyéb
Székács Linda

 

Minden, amit tudnotok kell az egyetemi szociális támogatásokról

A szociális ösztöndíjaknak több típusa van, amelyeket a félév kezdete előtt, a tanulmányi ösztöndíj mellett is megigényelhettek. Mutatjuk, mit érdemes tudnotok ezekről a támogatásokról.

felsőoktatás
Gál Luca

1 ... 57 58 59 60 61 ... 729
Facebook TikTok Instagram
HVG Kiadó Zrt. © 2026