Felsőoktatás MTI

Mégis börtönbe meg S. Ábel: két és fél évet kapott

Elolvasom

Bár tavaly ősszel 50 nap közmunkára ítélték S. Ábelt, a Kúria most megváltoztatta a döntést és két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. Mint ismert, S. Ábel lövöldözni akart az ELTE-n, megverte a saját nagyanyját, valamint kilőtt lakásajtajukon egy gázpisztollyal.

Felsőoktatás Eduline

Botrány a Debreceni Egyetemen: ezért akadtak ki a professzorok

Elolvasom

Felháborodást keltett a Debreceni Egyetem (DE) tekintélyes tudományos munkássággal bíró tudósai, professzorai és tanszékvezetői körében, hogy az intézményben tiszteletbeli doktorrá kívánják avatni Mocsai Lajost, akit tavaly vitatott körülmények között neveztek ki a Testnevelési Egyetem rektorává – írta a Népszabadság.

Felsőoktatás Eduline

Meddig mehettek záróvizsgázni?

Elolvasom

Az egyetemi, főiskolai záróvizsgákat júniusban tartják. Milyen részekből áll össze a jegy, amit végül beírnak a diplomátokba és meddig mehettek záróvizsgázni az abszolutórium után?

Felsőoktatás Eduline

Fábri György: fokozatosan lemaradnak a kelet-európai egyetemek

Elolvasom

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is tagja lett a felsőoktatási rangsorok készítőit összefogó szervezetnek, az IREG-nek. Fábri György az egyetem képviseletében elmondta, mind a rangsorokban, mind az uniós támogatások elosztásánál csúfosan lemaradnak a kelet-európai intézmények - a hiba azonban nem bennük, hanem az egyenlőtlen értékelési rendszerekben van.

Felsőoktatás Eduline

Mehettek államigazgatási karra, de papírt nem kaptok belőle

Elolvasom

Kemény hangú állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia gazdaság- és jogtudományok osztálya, amiért egy törvényjavaslat szerint kizárólag a közszolgálati egyetem indíthatná az államtudományi képzést. Azóta már benyújtottak egy módosító indítványt, ugyanakkor az csak azt tenné lehetővé, hogy máshol is induljon ilyen képzés, oklevelet azonban nem adhatnának, csak a közszolgálati egyetemen.

1
393 394 395 396 397
720