Ha orvosira jártok, erre mindenképpen figyeljetek ezentúl

Változik a fiatal orvosok képzése, előre kell jelezniük, mikor akarják elkezdeni a szakképzést, hogy így tervezhetőbb legyen a rendszer.

  • MTI
pixabay.com

Az ideinél mintegy 3 milliárd forinttal több, csaknem 6,9 milliárd forint jut a fiatal szakorvosok ösztöndíjprogramjára a jövő évi költségvetésben - írja hétfői számában a Magyar Idők, a Magyar Rezidensszövetségre (MRSZ) hivatkozva.

Az idén már több fiatal orvos szakképzése kezdődhet el, mint az elmúlt években. Az év közben gondot okozott, hogy nem tudott minden végzős bekapcsolódni a rezidensképzésbe.

Mint írják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy módosította a vonatkozó rendeletet, hogy a jövőben a végzősöknek a diplomaszerzést követő harminc napon belül kell jelezniük, részt kívánnak-e venni támogatott szakképzésben és melyik évben kezdenék azt meg. Ezáltal tervezhetővé válik a szakorvosképzés az intézmények és a költségvetés számára is.

Ezentúl december 10-ig kell benyújtaniuk az igényüket a 151 ezer forintos kiegészítő fizetésemelésre azoknak a fiatal szakorvosoknak, akik augusztus 31. után szakvizsgáztak és a képzés ideje alatt ösztöndíjat kaptak. Ezzel a támogatással a képzés befejezése után sem csökken a fiatal szakorvosok jövedelme - írták.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.