Felsőoktatás Székács Linda

Listázták a gólyákat, pontozták a lányok fenekét - TikTokon mondják el korábbi egyetemisták a gólyatábori negatív élményeiket

Elolvasom

Egy sötétben vetkőzös "feladat" közben kidobálták a ruháikat az udvarra, cukorkát kellett egymás szájából adogatniuk, az ELTE BTK egy korábbi gólyatáborában pedig a szervezők etnikai és politikai alapon listázták a diákokat. Több tízezres követőbázissal rendelkező influenszerek álltak ki a nyilvánosság elé, és a TikTokon mondják el, velük mi történt egyetemi gólyatáborokban néhány éve.

Felsőoktatás Székács Linda

Kilencévesen megálmodta, ma valóra váltja: hamarosan jogászként diplomázik a sikeres roma fiatal

Elolvasom

Már egészen fiatalon tudta, hogy mi szeretne lenni, az érettségijét pedig az ország egyik legkiválóbb vidéki középiskolájában szerezte meg Jankó Attila, aki jelenleg TDK-ra készül, verseket ír, és hamarosan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik. Ő az új, sikeres roma fiatalokat bemutató cikksorozatunk második részének főszereplője.

Felsőoktatás Kurucz Tünde

Mi fér bele egy gólyatáborba? A Hintalovon jogásza elmondja

Elolvasom

Még "poénnak" számít-e, ha az elsősöknek a gólyatáborban tűző napon kell feladatokat végezniük órákon keresztül, ha stopperral mérik a zuhanyzási idejüket vagy ha éjszaka nem engedik ki őket wc-re? A témában Rácz Dominikát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogászát kérdeztük.

Felsőoktatás Székács Linda

Évtizedes hagyomány lehet az elsőévesek megalázása a BME gólyatáborában, de nem mindenki élte meg negatívan

Elolvasom

Katonás fegyelem, munkatábori hangulat. Többek között így jellemezték a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborát az intézmény jelenlegi és korábbi hallgatói, akik szerint legalább a 2000-es évek eleje óta "hagyomány," hogy a diákokra a tábor első néhány napján különböző kellemetlen megpróbáltatások várnak.

Felsőoktatás Székács Linda

Fenékbe dugott mackósajt, fanszőrivás, nemi erőszak - ezek az elmúlt évek legsúlyosabb gólyatábori botrányai

Elolvasom

Gólyatábor helyett inkább kiképzőtáborra hasonlított a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatábora a részt vevő diákok szerint, akik szerint az eset ugyanakkor nem példátlan. Az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy az egyetemi gólyatáborokban rendszeresen megalázzák az elsőéves diákokat, de szexuális erőszak, vagy éppen annak elhallgatása miatt is indult már eljárás.

1
8 9 10 11 12
694