A felsőoktatás megújításáról tartottak műhelybeszélgetést az oktatási minisztériumban

Több mint nyolcszázan jelentkeztek az oktatási tárca által meghirdetett, a felsőoktatás megújításáról szóló műhelybeszélgetésre. A jelentkezők közül kisorsolt résztvevőkkel az intézményi autonómiáról, az egyetemek finanszírozásáról és működéséről, valamint a képzések szerkezetéről és minőségéről egyeztetett a felsőoktatásért felelős államtitkár.

A műhelybeszélgetésekről vasárnap tett közzé videót a Facebook-oldalán Lannert Judit, amelyen a tárcát Katz Sándor felsőoktatási államtitkár és Kaderják Anita, a miniszter társadalmi párbeszédért és részvételért felelős munkatársa képviselte.

A résztvevők öt témakör mentén, kisebb csoportokban beszélgettek a felsőoktatást érintő kérdésekről. Az intézményi autonómia, az egyetemek finanszírozása és működése, illetve a képzések szerkezete mellett az oktatásmódszertan és a tudományos tevékenység is szóba került.

Lannert Judit a videóhoz azt írta, hogy a felsőoktatás megújítása csak az érintettek bevonásával lehet igazán sikeres. Szerinte fontos, hogy megismerjék az egyetemi közösség ötleteit és gondolatait, és ezeket beépíthessék a döntés-előkészítésbe.

Kérdőív készülhet a felvetésekből

Katz Sándor a videóban arról beszélt, hogy ezen a ponton még nem a felsőoktatás problémáinak megoldása volt a cél. A műhelybeszélgetéseken inkább azokat a kérdéseket és dilemmákat igyekeztek összegyűjteni, amelyekkel a résztvevők szerint a későbbiekben foglalkozni kell.

Az államtitkár szerint a számos felvetésből kérdőívet terveznek összeállítani, amelyet a teljes felsőoktatási közösségnek elküldenének. Ez a minisztérium által meghirdetett társadalmi egyeztetés következő lépése lehet.

Kaderják Anita szerint a beszélgetéseken komoly szakmai kérdések és összetett dilemmák kerültek elő. A különböző méretű és profilú egyetemekről érkező résztvevők ugyanakkor konstruktívan tudtak együtt gondolkodni és beszélgetni.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.