Nettó 352 ezer: ez volt a magyar átlagfizetés márciusban a KSH szerint
A Központi Statisztikai Hivatal egyes területeken is mérte a fizetéseket, ezek alapján az oktatásban bruttó 453 900 forint volt az átlag.
A Központi Statisztikai Hivatal egyes területeken is mérte a fizetéseket, ezek alapján az oktatásban bruttó 453 900 forint volt az átlag.
Eduline/MTI
Az álláshirdetésre pályázók Pest megyében kérik el a legmagasabb fizetést, átlagosan havi nettó 364 ezer forintot. De nézzük a részleteket.
Eduline/MTI
Ez 31,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eduline/MTI
Az államban az 500 vagy annál több embert foglalkoztató cégek hivatalosan 32 órára csökkentenék a munkahetet.
Eduline
Idén is indul informatikai képzés nőknek - idén 430 helyet hirdettek.
Eduline
A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási szektorban volt a legmagasabb, de átlagosan is emelkedtek a bérek a tavalyi számokhoz képest.
Eduline/MTI
Az átalakított képzési rendszerrel kapcsolatban sok hamis információ terjed. Tiszta vizet öntünk a pohárba.
Bezzeg Hanna
Kézápoló és műkörömépítő, pedikűrös, sminkes, targoncavezető, munkavédelmi előadó – ezek a legnépszerűbb képzések az egyik legnagyobb tanfolyamszervezőnél.
Eduline
Magyar Péter "saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel" hagyja ott a vezetői posztot.
eduline/mti
Ismét drágultak az albérletek. Bár még nem rekordmagasak az árak, szakértők szerint hamarosan a járvány előtti magasságba emelkednek.
Eduline
Egy friss felmérésből kiderült, milyen területeken lehet a legegyszerűbben munkát találni, és hova jelentkeztek a legtöbben tavaly. Mutatjuk azt is, milyen tanfolyamokra jelentkezhettek még.
Eduline
2022-ben a piaci előrejelzések alapján tovább növekszik majd a szakemberhiány az informatikai szektorban – írja a PROGmasters, amely márciustól ingyenes szoftvertesztelő tanfolyamot indít.
Eduline
Hiába szűntek meg a korábbi formájukban az OKJ-s képzések, az utolsó tanfolyamokra még mindig lehet jelentkezni - mutatjuk, hogyan.
Eduline
A drágulás 2022-ben is folytatódik majd – derül ki a Rentingo.com legfrissebb, albérletpiaci elemzéséből és előrejelzéséből.
Eduline
Megszűnt az OKJ, az új szakmaszerzési szabályokról pedig sok tévhit kering.
Eduline
Egyre több szakképesítés közül válogathattok, sok közülük online formában is elérhető.
Eduline
Idén már nem lehet felvenni a felnőtt- és szakképzésben tanulók szabad felhasználású diákhitelét. Nem véletlenül döntöttek a szigorítás mellett, a Telex úgy tudja, voltak, akik kamu „tanulók” beíratásával trükköztek.
Eduline
Tavaly októberben a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete 8,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Eduline/MTI
Kevesebb hosszú hétvége lesz 2022-ben, mint 2021-ben. Viszont az elsőre csak márciusig kell várni.
Eduline
Több tízezer informatikus hiányzik a magyar piacról, a cégek akár leendő munkavállalóik képzését is hajlandóak fizetni.
Bezzeg Hanna