Így számolhattok a 2020-as felvételin: minden tudnivaló a többletpontokról
Összesen hány többletpontot kaphattok a 2020-as felsőoktatási felvételin, és milyen szabályokra kell figyelni? Itt vannak a tudnivalók.
Milyen egyetemi, főiskolai képzésekre jelentkezhettek 2020-ban? Itt van minden tudnivaló
Milyen képzési szintek a magyar egyetemeken, főiskolákon, és mennyi idő alatt végezhetitek el az egyes képzéseket?
Ezek a legfontosabb decemberi dátumok és határidők
Mik lesznek a legfontosabb dátumok ebben a hónapban akár a köz-, akár a felsőoktatást illetőleg? Eseménydús ünnepek előtti időszak vár a diákokra, tanárokra egyaránt. Itt vannak a legfontosabb dátumok.
Tüntettek a tanárok, kihirdették a szakképzési törvényt, változtak az érettségi szabályai - a hét hírei
Szombaton több ezer tanár tüntetett Budapesten, többek között január 1-jétől 30 százalékos béremelést és a szakképzési törvény jelen formájában való visszavonását követelik. A nagy vihart kavaró jogszabályt, amely értelmében a szakoktatók elveszítik közalkalmazotti státuszukat, a héten hirdették ki. Annak viszont diákok tízezrei örülhetnek, hogy ismét lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból. A hét legfontosabb hírei röviden.
Felvételi 2020: ezekre a szakokra kerülhettek be emelt szintű érettségi nélkül
Van-e olyan szak, amelyen nem érvényes az emelt szintű érettségi követelménye? Itt vannak a tudnivalók.
Érettségi szabályok: több tízezer diák örülhet ennek a változásnak
A 2020. tavaszi vizsgaidőszaktól kezdve újra lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból is, és nem csak az őszi vizsgaidőszakban. Erre az előrehozott érettségi 2005-ös bevezetésétől 2013 őszéig volt lehetőség, a vizsgatípus pedig nagyon népszerű volt a diákok körében - így most sokan örülhetnek.
Felvételi 2020: ilyen végzettséggel kerülhettek be a különböző képzésekre
Nem mindegy, milyen végzettséggel vágtok neki - először vagy újra - a felvételinek: mutatjuk, milyen fajta képzésekre jelentkezhettek érettségivel, alap- vagy mesterszakos diplomával, illetve a régi rendszerben szerzett egyetemi, főiskolai oklevéllel.
Érettségi 2020: így érdemes már most gyakorolni az írásbeli vizsgára
Van, amit nem lehet elég korán kezdeni, ilyen az érettségi felkészülés is. Most két módszert ajánlunk, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni, és mindent átnézni.
Ezek a legjobb francia egyetemek: tények és érdekességek a top ötről
Szeptemberben tette közzé a brit Times Higher Education (THE) legfrissebb, 2020-as egyetemi rangsorát, amelyben a francia egyetemek is előkelő helyet foglalnak el. Melyek a legjobb intézmények, és milyen képzéseket kínálnak? Itt a top ötös lista.
Hat kérdés, ami minden jelentkezőnek eszébe jut a 2020-as felvételi előtt
Jövőre újabb diáksereg vág neki a felsőoktatási felvételinek. Azok, akik már egyszer megjárták ezt az utat tudják, hogy nagyon sok kérdőjelet felvet ez az időszak, főleg akkor, ha amúgy is sok kérdés övezi a jövő évi felvételit. Ezzel a hat kérdéssel minden felvételiző találkozik a jelentkezés előtt.
Ingyenes felvételi felkészítőt indít a kormány a kötelező emelt szintű érettségi miatt
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.
Felvételizők, figyelem! Nem mindenki kap levelet a hiánypótlásról
A hitelesítési határidőt követően megkezdődik az adatok és a csatolt dokumentumok feldolgozása. Mi a következő teendő? Kik kapnak hiánypótlási felszólítást, és meddig lehet pótolni a dokumentumokat?
Itt vannak az adatok: így csökkent a hallgatók száma az elmúlt években
A szarvasi agrárkaron nem indul több alap- és mesterképzés, az egyetem közleménye szerint a hallgatók alacsony száma miatt. Hogyan alakult a jelentkezők és a felvettek száma az utóbbi években az agrár és a többi képzési területen, illetve általánosságban? Itt vannak az adatok.
Egyetemi felvételi és munka külföldön: miért érdemes franciául tanulni?
Vannak, akiket már az iskolában annyira megfog a francia a nyelv, hogy az egyetemi, főiskolai képzésüket, sőt munkájukat is francia nyelvterületen tervezik. Miért döntenek így, mi fogja meg őket a nyelvben és milyen lehetőségeik vannak a magyar diákoknak, ha külföldön tanulnának? Ennek jártunk utána.
Jó hír a középiskolásoknak: újra lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból
A kormány határozata alapján a jövőben azon érettségi tárgyakból, amelyek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint befejeződik, a diákok a következő vizsgaidőszakban - akár ősszel is - előrehozott érettségi vizsgát tehetnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
Emelt szintű érettségivel szereznétek nyelvvizsgát? Itt vannak a szabályok
A 2020-as felvételin a középfokú nyelvvizsga nem, az emelt szintű érettségi viszont kötelező. Milyen szabályok vonatkoznak a felvételi pontszámításra abban az esetben, ha az emelt szintűvel nyelvvizsgát is szereznétek, és vissza lehet-e kapni az érettségi árát? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.
Középiskolai felvételi: így működnek a két tanítási nyelvű iskolák
Mi a jellemző a két tanítási nyelvű iskolák működésére? Hogyan lehet nyelvvizsgát szerezni érettségivel, és milyen a felvételi ezekben az intézményekben? Fontos információk következnek középiskolába felvételizőknek.
Keresztféléves felvételi: már az első félévben halaszthattok az egyetemen?
A februárban induló képzésekre már lezárult a jelentkezés, a ponthatárokat várhatóan január 23-án hirdetik ki. Lehet passzív az első, tavaszi félévétek? Fontos kérdésre válaszolunk.
Középiskolás diákok, figyelem! Változnak az előrehozott érettségi szabályai
Módosulnak az előrehozott érettségi szabályai, az új kormányrendelet alapján több szempontból is változás lesz várható.
Franciaországban szeretnétek továbbtanulni? Pénzügyek egyetemistaként
Ha külföldi továbbtanulásban gondolkodtok, és éppen a megfelelő célpontot keresitek, Franciaország anyagi szempontból is jó választás lehet. Az állami egyetemeken ugyanis szinte ingyen tanulhattok, többféle ösztöndíjra pályázhattok és jól fizető diákmunkát is vállalhattok. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a kinti életetek megtervezéséhez: költségek, szálláslehetőségek és bevételek.