Tiltakozó egyetemisták és civilek állították meg a tömegoszlató rendőröket Újvidéken
A hallgatók azt akarták elérni, hogy a dékán hagyja el a visszafoglalt egyetemi épületet.
A hallgatók azt akarták elérni, hogy a dékán hagyja el a visszafoglalt egyetemi épületet.
A baloldal politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek - reagált a Fidesz a pénteki budapesti tüntetésre az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben azt írták: a kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell.
Az érettségi írásbeli vizsgák második hetének végén újabb tüntetésre készül a tanárok ügyében és a státusztörvény ellen az Egységes Diákfront péntek délután fél 5-től. A „Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” címmel meghirdetett demonstráció a tervek szerint a Kossuth téri Tisza István emlékműtől indul, ahonnan a tervek szerint az Oktogonig vonulnak majd a résztvevők.
A Karmelita kolostor előtt folytatódik a mai diák- és pedagógustüntetés. A tüntetőket több mint 100 rohamrendőr várta, de erősítés is érkezett a helyszínre.
Országszerte több száz intézményben sztrájkoltak tegnap a tanárok a státusztörvény bevezetése miatt, most ezekről az iskolákról hoztunk nektek egy gyűjtést.
Az akcióban több iskola diákjai is részt vettek - ma is azért tüntettek, hogy végre történjen valami változás oktatásügyben.
2022 kétségtelenül a tüntetések éve volt Magyarországon, így azt meg sem próbáljuk összeszedni, hogy országos szinten hány kisebb-nagyobb megmozdulás volt a pedagógusok és a közoktatás ügyében. Azt viszont tudjuk, hogy Budapesten összesen hányszor szerveztek több tízezres tömegeket megmozgató demonstrációkat. Mutatjuk, mik voltak az idei év legfontosabb dátumai "tüntetésügyileg'.
2022-ben sem maradtunk tüntetések nélkül, lassan egy éve szerveznek diákok és tanárok nagyobb megmozdulásokat az oktatásért és a bérkérdések rendezéséért. Emlékezetes év volt, összeszedtük a legjobb transzparenseket, amik felbukkantak az idei megmozdulásokon.
Az ősszel megalakult Egységes Diákfront tagjai már tavasszal is tüntettek az oktatásért és a tanáraikért. Most elismerést kaptak.
Több vidéki iskolából is jelezték, hogy csatlakoznak az Egységes Diákfront csütörtöki ülősztrájkjához.
Vagy mégsem? A tiltakozó tanárok jelképe hétfőn jelent meg a Belügyminisztériumban egyik mosdójában - a piszoárok fölött.
Szombat délutánra a Klebelsberg Központ elé szervezett tüntetést a Tanítanék Mozgalom, a Tanárok a Tanárokért és a Pedagógus Egység. A szerdán kirúgott nyolc tanárért tüntettek a tankerületi központ előtt. Itt olvashatjátok el az eseményről szóló tudósításunkkal.
A Belügyminisztérium épülete elé vonultak a diákok és a tanárok, miután december 1-től a Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József Gimnáziumból egy és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból szintén egy tanárt bocsátottak el. Itt olvashatjátok az eseményről szóló tudósításunkat.
Újabb országos sztrájknapot szervezett a két nagy pedagógus-szakszervezet, a diákok pedig a szintén országos élőlánc mellett tüntetést is tartottak az oktatásért ma este. Itt olvashatjátok el az eseményekről szóló tudósításunkat, ahol a következő eseményt is bejelentették.
A hónap elején a parlamenti vitanap és a tanárballagás csak a kezdet volt - mutatjuk hogy hol, mikor és milyen események lesznek még novemberben.
Diákok tízezrei demonstráltak az elmúlt hetekben az oktatás színvonalának és a tanárok bérének emeléséért. Bellai Zorka Hannával, az október 5-i hídfoglalás és az október 27-i élőlánc egyik szervezőjével, a Grund nevű diákszervezet egyik alapító tagjával beszélgettünk.
Az országos tanársztrájk napjára újabb eseményt jelentettek be a Hősök terére - mutatjuk a programot.
Több ezer diák, tanár és szülő vonult vasárnap délután a Kálvin térről a Műegyetem rakpartra, ahol a felszólalások mellett koncertek is voltak. Itt olvashatjátok el az eseményről szóló teljes tudósításunkat.
Október 23-án is tüntetés szerveznek a diákok és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Műegyetem rakpartra. Megvannak a fellépők.
Október 27-én ismét országos sztrájknap lesz az oktatásban, ennek egyik "felvezetője" lesz az aznapra tervezett élőlánc is. Mutatjuk a részleteket.