Az őszi félév végére rendeződhet a Testnevelési Egyetem helyzete
Az őszi szemeszter végéig rendeződni látszik a Testnevelési Egyetem oktatási rendje - mondta el Mocsai Lajos.
Az őszi szemeszter végéig rendeződni látszik a Testnevelési Egyetem oktatási rendje - mondta el Mocsai Lajos.
Elképesztő elgondolásai vannak a Thaiföldet irányító katonai kormánynak. Egészen egyszerűen nagyobbra növesztenék és okosabbá tennék a lakosokat.
A nemzeti egységes tanulói fittségi teszt (NETFIT) állóképességi vizsgálatának adatai szerint 18 éves korukra a fiúknak csupán a 37 százaléka, a lányoknak pedig csak a 21 százaléka képes megőrizni fittségét - közölte a projektgazda Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Száznegyvennégy iskolában valósít meg testmozgásra és közös játékra ösztönző programokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), hogy erősítsék a befogadás és az önkéntesség értékeit - közölte a központ kedden.
Tudjátok, mikor találták fel a síkötést, milyen a wimbledoni teniszpálya, és hol tartották az 1912-es olimpiai játékokat? Most kiderül, mennyire ismeritek a sport világát. Testnevelési szakra jelentkezőknek kötelező!
November végéig közel hétezer pedagógus vesz részt az új típusú iskolai fizikai állapotfelméréshez kapcsolódó képzésen, csaknem az összes, több mint 3600 nappali rendszerű oktatási intézmény megkapta az ehhez szükséges ingyenes eszközcsomagot is.
Néhány éven belül kiderül, hány tunya diák tanul a magyarországi általános és középiskolákban, jön ugyanis a "nemzeti fittségi teszt". Több mint egymillió 100 ezer tanulóra vár testsúly- és testzsírmérés, fekvőtámasz, felülés és távolugrás.
Észrevehetően javíthatja a tinédzserek iskolai teljesítményét a rendszeres sport egy tanulmány szerint.
Újabb 500 millió forint jut az általános iskolák alsó tagozatán oktató tanítók és testnevelők továbbképzésére a...
Nagyobb figyelmet fordítanak Ausztriában a testnevelés oktatásra a jövőben, többek között emelik a minimális heti...
Idén első alkalommal az összes közép-, szak- és általános iskolás edzettségét felmérik április 3. és május 28. között. 1 millió 200 ezer tanuló fizikai állapotát tesztelik Cooper-teszttel, fekvőtámasszal, orvosi vizsgálattal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elől is titkolja a mindennapos testnevelés bevezetéséről készített...
A köznevelésért felelős államtitkár szerint a meglévő, ismert hiányosságok ellenére vállalni kellett a mindennapos...
Az intézmények több mint 75 százaléka szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének első üteme megfelelően...
Az összes közép-, szak- és általános iskolás edzettségét felmérik április 3. és május 28. között – idén először minden iskolában kötelező tesztelni a tanulók állóképességét. 1 millió 200 ezer diákra vár Cooper-teszt, fekvőtámasz, felülés, távolugrás és orvosi vizsgálat.
Iskolai tornatermeket és sportpályákat neveznek el a londoni olimpia magyar érmeseiről - jelentette be Balogh Gábor...
"Elkezdtünk azon dolgozni, hogy az állam biztosítsa a gyerekeknek a testnevelésórákra a felszerelést" - mondta...
Az LMP szerint a bizonytalanság és a jogos aggodalom jegyében kezdődhet szeptemberben az új oktatási tanév.
Míg itthon három évfolyamon is bevezetik ősztől a mindennapos testnevelésórát, Nagy-Britanniában a heti két óra...
A Cooper-tesztet is le kell majd futniuk a diákoknak a következő tanévben, sőt a távolugrást és a fekvőtámaszt is be...