Próbára tennétek magatokat? Ezzel a tanulmányi versennyel nem veszíthettek
Próbára tennétek tudásotokat egy tanulmányi versenyen? Hamarosan készülhettek, mert a 2019-es OTDK felhívása már elérhető.
Próbára tennétek tudásotokat egy tanulmányi versenyen? Hamarosan készülhettek, mert a 2019-es OTDK felhívása már elérhető.
Diákolimpiák, nemzetközi versenyek - elsöprő sikert arattak a magyar diákok a rangos nemzetközi és világversenyeken. Nem csak bronz és ezüst, de aranyérmeket is szereztek a középiskolások főleg reál és természettudományi tárgyakból. Így arattak sikert Japántól Kanadán át egészen Fehéroszországig.
A magyar csapat mind a négy tagja érmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amelyet a japán Cukuba városában rendeztek.
Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián, amit a kanadai Québec-ben rendeztek meg.
Három érmet szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2018-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián Prágában - közölte az MTI-vel az MTA Nyelvtudományi Intézete.
Három ezüstérmet és egy bronzérmet szereztek a magyar diákok a 29. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal meghirdette az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) főbb szabályait és időpontjait a 2018/19-es tanévre.
Több ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amelyet idén Kolozsváron tartottak.
A First Lego League európai döntőjének különdíja után most az AMTS lego robotversenyén arattak sikert az AKG-s robotépítő diákok. A katapult kategóriában az első három helyezett mindegyike AKG-s csapat lett.
Megkapta a SAP különdíját az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapata a First Lego League európai döntőjében.
Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel.
Január 22-éig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A 2017 első negyedévében megrendezendő, történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt negyedszer hirdette meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers elnevezésű szervezet.
Egy problémamegoldó versenyen a diákok "átírhatják" a történelmet, a főszervező szerint ebben a magyar diákok kifejezetten jók.
Egy szingapúri és egy perui diáklány tudományos munkája is elnyerte Mark Zuckerberg tudományos és oktatási alapítványa által felállított zsűri támogatását.
Természettudományi, műszaki, informatikai és matematika szakos egyetemista hallgatók számára SCI-indikátor címmel indítja el első országos tudománykommunikációs versenyét A Nők a Tudományban Egyesület. A jelentkezési határidő november 7.
Közzétették az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek listáját a kormány oldalán. Ezek között van az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny részletes kiírása.
Az Oxford csapata az internet sztárja lett, de nem a nagy tudásuk miatt.
Már elérhető a 2013/2014-es tanév országos tanulmányi versenyeinek pályázati felhívása: az Emberi Erőforrások...
A középmezőnyben vagy még rosszabb helyen végeznek az amerikai diákok a legtöbb nemzetközi felmérésben a Harvard...
Az európai csapatok közül a magyar együttes szerepelt a legeredményesebben az idei, Tajvanban rendezett 22. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián.