Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy szingapúri és egy perui diáklány tudományos munkája is elnyerte Mark Zuckerberg tudományos és oktatási alapítványa által felállított zsűri támogatását.

A Facebook alapítója által életre hívott Breakthrough Junior Challenge olyan átütő erejű tudományos előadásokat, bizonyításokat, ötleteket és kísérleteket díjaz, melyek bolygónk és társadalmunk valamilyen problémájára kíván megoldást nyújtani, vagy tudományosan is kiemelkedő jelentőségű. Világszerte minden középiskolás diák számára adott a lehetőség, hogy csatlakozzon a versenyhez.
A díj minden évben 250 ezer dollár, ami a győztes diák egyetemi ösztöndíjalapjául szolgál, valamint további 100 ezer dollárért felszerelik egy tudományos laborral a győztes iskoláját, és 50 ezer dollár kerül a felkészítő tanárhoz. Idén ráadásul két díjazottja is volt Zuckerbergéknek, ami összesen 800 ezer dolláros támogatást jelent - közel 225 millió forintot.
Az egyik győztes a 17 éves szingapúri lány, Deanna See, aki a rosszul használt antibiotikumok miatt kialakuló, azokra rezisztens szuperbaktériumról készítette egyedi videóját.
Antonella Masini 18 évesen a kvantumfizika elméletét és a kvantumértékek közötti kapcsolatok összetettségét mutatta be végtelenül egyszerű módon, cipődobozokkal, rajzokkal.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.