Strasbourgi ítélet: további lépéseket követel a TASZ a pedagógusok sztrájkjogának helyreállításáért
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter a közösségi oldalán foglalta össze a kormány megalakulása óta eltelt 120 nap legfontosabb oktatáspolitikai intézkedéseit. A bejegyzés szerint a gyermekek érdeke áll az oktatásügy középpontjában, szemben az előző kormányzati időszak gyakorlatával.
Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter száz nappal kinevezése után részletesen összegezte eddigi munkáját egy Facebook-posztban. Kiemelte az oktatásban szükséges alapvető szemléletváltást, a túlzott központosítás lebontását és az intézmények, pedagógusok szakmai szabadságának megerősítését.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
2022 őszén több pedagógust is elbocsátottak, miután részt vettek a sztrájkjog korlátozása miatt indult polgári engedetlenségi akciókban. Mások a tiltakozások után maguk döntöttek úgy, hogy elhagyják az állami oktatást. A 444 most három érintett pedagógussal, Törley Katalinnal, Törökné Pethő Erzsébettel és Barta Beával készített videóinterjút arról, hogyan élték meg az akkori eseményeket, és mi történt velük azóta.
Több PDSZ-javaslat is bekerülhet a köznevelési törvény módosításába, de nem minden indítványukat támogatta az Országgyűlés Oktatási Bizottsága. A szakszervezet szerint a sztrájkszabályozás több pontja továbbra is problémás.
Már az első egyeztetések eredményt hoztak a pedagógusok sztrájkjogáról: a köznevelési törvény módosításában már úgy szerepel, hogy a legfeljebb kétórás figyelmeztető sztrájkra nem vonatkoznak a rendes munkabeszüntetéshez előírt bejelentési és határidőszabályok. A PDSZ szerint ezzel sikerült megőrizni a figyelmeztető sztrájk valódi funkcióját, azonban a legfontosabb vitás kérdésekben – köztük a tanítás kötelező biztosításában – továbbra sincs egyetértés.
Gyerekfelügyeletet, étkeztetést és az érettségizők felkészítését is biztosítani kellene sztrájk idején a köznevelési törvény módosítását célzó javaslat szerint. A tervezet ugyan a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó akadályok megszüntetését ígéri, de részletesen meghatározza azt is, milyen feltételek mellett lehetne munkabeszüntetést tartani.
Miközben több ponton is üdvözli a köznevelési törvények módosításáról szóló kormányzati tervezetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint komoly problémákat vet fel, hogy a jogszabálycsomag társadalmi egyeztetését nem előzte meg érdemi szakszervezeti konzultáció.
A benyújtott törvényjavaslat célja a tankerületi fenntartású intézmények szakmai önállóságának növelése, az igazgatók jogköreinek bővítése, illetve a pedagógusok és más köznevelésben dolgozók kollektív jogainak helyreállítása. A javaslatok több olyan szabályt is módosítanának vagy hatályon kívül helyeznének, amelyeket a szakmai szervezetek évek óta napirenden tartanak.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.
Eduline
Sztrájktörvény, tanárok kirúgása, státusztörvény és könnygáz: 2022-től ismét folyamatosak a tanárok, szakszervezetek és diákok által szervezett tüntetések, demonstrációk és sztrájkok. Most összeszedtük ezeknek az eseményeknek az idővonalát és a kormány reakcióit. Az érettségi első két hete után, május 19-én folytatódnak a tanár-és pedagógustüntetések.
Tornyos Kata
Bár április 6-án elkezdődött a jól megérdemelt tavaszi pihenés, ez a hét sem telt eseménytelenül. Kiderült, melyik tankönyvekből tanulhatnak a diákok a következő tanévben, már több mint háromezren írták alá, hogy felmondanának, ha elfogadják a státusztörvényt, közben pedig vészesen közeleg a tavaszi érettségi. Mutatjuk, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Székács Linda
Szolidaritási nyilatkozatot írtak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar oktatói, kutatói, doktoranduszai és dolgozói. Méltánytalannak tartják a pedagógusok sztrájkjogának csorbítását és a tiltakozók megfélemlítését.
Eduline
A strasbourgi bírósághoz fordult a sztrájkjog kiüresítése miatt a két nagy pedagógus-szakszervezet, ebben a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segíti őket.
Eduline
Aláírta a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosítást Novák Katalin államfő. Annak ellenére, hogy a két nagy pedagógus-szakszervezet azt kérte tőle: küldje a törvényt előzetes normakontrollra.
Eduline
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog érvényesüléséért minden jogi lépést megtesz, beleértve azt is, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul - közölte az érdekképviselet szombaton.
Eduline/MTI
A családok érdekében kérik, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a pedagógussztrájkot kiüresítő törvényt, amit a parlament már elfogadott.
Eduline
Huszonkilenc pedagógus tagadta meg a munkát csütörtök reggel a Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az iskola tanárainak, tanítóinak nyilatkozatát körülbelül száz szülő is aláírta, ők így fejezik ki szolidaritásukat.
Eduline
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának 24 tanára tagadta meg a munkát szerdán, így tiltakoznak a sztrájkrendelet ellen, vállalnak szolidaritást a polgári engedetlenségi hullámot elindító tanárokkal, és hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira.
Eduline