A Brexit oka az egyenlőtlen oktatásban keresendő egy szakember szerint
A Svájc főbankáraként emlegetett Tidjane Thiam szerint Nagy-Britannia nem tett eleget az egyenlőtlenségek eltüntetése érdekében, ami az oktatásnál kezdődött el.
A Svájc főbankáraként emlegetett Tidjane Thiam szerint Nagy-Britannia nem tett eleget az egyenlőtlenségek eltüntetése érdekében, ami az oktatásnál kezdődött el.
Eduline
Öt éve fogadták el az Európai Roma Keretstratégiát Brüsszelben, de az érintett államok egy friss jelentés szerint nem igazán tudtak javítani a cigányok helyzetén az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a diszkrimináció ellenesség területén. Az oktatás terén Magyarország kapott dicséretet is, de a szegregáció kérdése továbbra is nagyon zavarja Brüsszelt. A tankötelezettségi korhatár leszállítása sem tett jót a romák integrációjának.
Nagy Barnabás
Lázár és Balog megszólalása cinikus, hiszen egyértelmű, ki a roma és ki nem az – állítja egy civil szervezet munkatársa. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány egyik pere buktathatta le a hazai gyakorlatot Brüsszel előtt, és így indult meg a kötelezettségszegési eljárás. De mégis hogy nőhet évek óta a szegregáció Magyarországon, ha az elkülönítés elvileg tiltott?
Nagy Barnabás
Sem Lázár, sem pedig Balog nem érti, honnan tudják az Európai Bizottságnál, ki a roma.
Eduline
Egy új törvénytervezet szerint legálisan lehetne elkülöníteni a diákokat, Brüsszel még a bevezetés előtt lépett. Számos esetben ennek ellenére már megvalósult a a közpénzből működő szegregáció.
Eduline
Több roma fiatalt is meghallgattak azok közül, akik pert indítottak, miután a Kúria is kimondta, jogellenesen különítették el őket általános iskolában nem roma társaiktól. Elképesztő történeteket meséltek a néhány évvel ezelőtti gyakorlatról.
Eduline
A Harvard Egyetem kutatása szerint, ha egy család egy rosszabb környékről egy jobb, biztonságosabb helyre költözik, a fiatalok sokkal jobban teljesítenek az iskolában és jobb életük lehet.
Eduline
Jelentősen megnőtt az általános iskolát sikeresen befejezők aránya a roma fiatalok között az elmúlt huszonöt évben, és túlnyomó többségük ma már elkezd valamilyen középiskolát. Súlyos probléma azonban, hogy minden második roma fiatal lemorzsolódik a középiskolából: néhány év után abbahagyja a tanulmányait, anélkül, hogy végzettséget szerezne – erre jutott az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tanulmánya.
Eduline
Az elmúlt években indult meg egy folyamat, hogy a roma és cigány kultúra és történelem is szerepet kapjon a tankönyvekben. Néhány gyenge próbálkozás mellett teljesen kimaradt a romák bemutatása, teljes generációk nőttek fel úgy, hogy semmit nem tudnak a hazánkban élő kisebbségről, ami táptalaja az előítéleteknek. Katasztrofális helyzetképet kaphattunk a roma kultúra napján Palkovics László államtitkár jelenlétében a magyar tankönyvírás problémáiról, amely nem csak a cigányság, hanem a teljes magyar társadalom problémája.
Unyatyinszki György
A Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat teljesen normális, ám tanulmányaikban hátrányos helyzetük miatt lemaradt roma diákokat minősített fogyatékosnak, így nem kaphatták meg a szükséges oktatást.
Eduline
Beer Miklós váci püspök szerint nagyon sok hiba történt oktatásügyben, ennek részeként sok önkormányzat az egyházhoz menekítette iskoláját a Klik elől, ezek pedig úgy váltak a magyar gyerekek gyűjtőhelyévé, hogy kiszorultak a cigány származásúak.
Eduline
A Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola abban a tekintetben kiemelkedő a magyar oktatási intézmények közül,hogy az ENSZ partnerintézményeként részt vesz a fiatalkorú menekültek és a felnőttek oktatásában is. Az intézmény mindent megtesz azért, hogy minél több lehetőséget teremtsen a menekült diákok számára, ám a rendszerszinten betartatlan magyar jogszabályok és az állami ösztönzők hiánya olyan első generációs betelepülőket eredményezhet, akiknek később a nyugaton tapasztaltakhoz hasonló szociális és társadalmi problémákkal kell szembenézniük.
Unyatyinszki György
Ismét jogellenes elkülönítés tényét állapította meg egy bírósági döntés. És persze újra a kormányzati szerveket tette ezért felelőssé. Egyre nagyobb gond a szegregáció, a leszakadóknak pedig semmi esélyük az életben, még egy szakmát sem tudnak megszerezni.
Eduline
Az alapkészségek hiányosságait, a szegregációt és a korai iskolaelhagyást kifogásolta, az Európai Bizottság Magyarországról szóló országjelentésének oktatás- és szakképzés-politikai fejezete.
eduline/mti
Az uniós irányelvekkel szemben nem tanulnak elegen a gazdaság kulcságazatokban, a közoktatásból kikerülők egyre nagyobb aránya alapkészségek terén elmaradnak az elvárt szinttől, a központosítás miatt egy merev rendszer alakult ki, ami a forrásokat sem kielégítően osztja szét, ráadásul nem sikerült előrelépni abban sem, hogy a tanulók társadalmi háttere kevésbé legyen meghatározó fejlődésükben.
Eduline
Kósa Lajos a minap az integrált oktatás kudarcáról és a szegregáció szükségességéről beszélt – bár a gondolatmenet nem volt egészen világos. Ma sem teljesen integrált az oktatási rendszer, a szabad iskolaválasztás és az egyházi iskolák terjedése is a hátrányos helyzetű és a „normális” diákok elkülönítésének kedvez. Úgy tűnik, nincs kormányzati szándék a szegregáció megszüntetésére, a jelek inkább arra utalnak, hogy meghagynák az elkülönítés lehetőségét a jobb helyzetben lévő családoknak kedvezve.
Eduline
Az ATV-ben volt vendég Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki elmondta, az oktatási rendszer átalakítása még mindig tart. Szerinte nincs olyan rendszer, ami mindenkinek jó, ebben pedig a szakszervezeti elnök is egyetértett vele. De csak ebben.
Eduline
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra kilépett az Antiszegregációs Kerekasztalból.
Eduline
A szakok megszüntetésének ötlete új tüntetéshullámot robbantott ki, a gyakorlóiskolák fenntartóváltása ellen pedig az egyetemek, a tanárok, a szülők és a diákok is tiltakoznak. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az érettségiről, és megnéztük, hol érettségiztek a poltikusok. A hét hírei és cikkei.
Eduline
A Kúria teljes egészében elutasította szerdán a keresetet, amely annak kimondását kérte, hogy jogellenesen szegregálták a gyerekeket a nyíregyházi Huszár-telep általános iskolájában. Az ítélet jogerős.
MTI