Váci püspök: Az egyházi iskolák részt vesznek a szegregációban

Beer Miklós váci püspök szerint nagyon sok hiba történt oktatásügyben, ennek részeként sok önkormányzat az egyházhoz menekítette iskoláját a Klik elől, ezek pedig úgy váltak a magyar gyerekek gyűjtőhelyévé, hogy kiszorultak a cigány származásúak.

  • Eduline
Túry Gergely

A központosítás egyértelműen eltúlzottnak tekinti Dr. Beer Miklós, az Esztergomi Hittudományi Főiskola volt rektora. A jelenlegi váci püspök úgy véli a 168 Órának adott interjújában, hogy a helyi oktatási igényektől elszakadtak a döntési jogkörök. Az adminisztráció túlburjánzott a szükséges mértéken, ettől függetlenül úgy gondolja, hogy a pedagógusok munkáját is minősíteni kell, és az önminősítés is lehet hasznos.

A közelmúltbeli tiltakozások mégis ambivalens érzéseket váltottak ki Beerből, aki úgy véli, hogy az utcai tiltakozások helyett vissza kell ülni a tárgyalóasztalhoz. Ehhez fontos hozzátenni, hogy a kormány csak a Köznevelési kerekasztalhoz hívta meg a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási platform képviselőit, amit ők inkompetens testületnek tartanak. A kormány azonban nem ült le tárgyalni a civilekkel, mikor azt ők követelték március 15-én.

A püspök szerint a nevelés az egész társadalom közös ügye, és amikor ilyen fontos dolgokról van szó, nem szabad, hogy az indulatok elsodorjanak minket. "Tehát a tüntetés arrogáns felhangjai engem nagyon bántottak, nem beszélve arról, hogy voltak olyan bántó kitételek is hogy „ki az iskolából a papokkal”, hogy „az egyház szégyellje magát” - tette hozzá Beer Miklós.

Túry Gergely

A püspök is úgy véli, hogy az egyháznak is köze van számos problémához, még ha az nem is szánt szándékkal történt. A Klik létrehozásakor a települések eldönthették, hogy maguk tartják-e meg az iskoláikat, az egyházhoz adják-e, vagy betagozódnak a Klikbe. Előbbire kevés lehetőség mutatkozott, ugyanis számos önkormányzatnak ez túl nagy tehertétel lett volna, így nem maradt más: amennyiben el akarták kerülni az államosítást, úgy az egyházat kellett kérniük, hogy vegye át az intézményeiket.

Ezzel azonban Beer szerint - akinek édesanyja is pedagógus volt - az egyház is túlvállalhatta magát, olyan helyen is átvette az iskolákat, ahol látható volt, hogy demográfiailag sem fenntartható, emellett nagyon elaprózódottá vált így az oktatásra használható források elosztása. Beer szerint egyes polgármesterek szinte könyörögtek, hogy vegye át az intézményüket az egyház.

Egy káros folyamatot is elindított ez, ugyanis azok a szülők,akiknek gyermeke állami iskolába járt, azokat sorra átíratták az egyházi intézményekbe, ahol az elitképzés felé vették az irányt az iskolák. A püspök szerint így egy olyan folyamat indult meg, ami a szegregációt erősítette, ugyanis nagyban megnőtt az állami iskolákban maradt cigány tanulók aránya, ilyen körülmények között viszont sokkal nehezebb felzárkóztatni őket.

Beer többször emelte már fel szavát a cigány származásúak segítése mellett, így különösen érzékeny a hasonló történések iránt. Megítélése szerint az egyházi intézményekben meg kellene nyitni bizonyos arányban a roma tanulók számára is a kapukat - ez enyhítheti a szegregációt, segítheti a társadalmi ranglétra alsó fokain állók felzárkóztatását.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.