Rendőrök vigyáznak a nápolyi óvodásokra
Több a rendőr, mint a gyerek a nápolyi óvodákban a december 5-én történt gyilkosság óta, amikor a camorra egyik...
Több a rendőr, mint a gyerek a nápolyi óvodákban a december 5-én történt gyilkosság óta, amikor a camorra egyik...
Az iskolakerülés esetén alkalmazható rendészeti eszközökről szóló törvénymódosítás felülvizsgálatát kéri az...
Az interneten időről időre feltűnik a hír a fekete autóval elrabolt diákokról.
A fővárosi rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés időszakában az általános iskolások védelmére; a programnak köszönhetően tavaly tíz százalékkal csökkent az iskolák környékén bekövetkezett balesetek száma - közölte Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A görög parlament szerdán nagy többséggel megszüntette azt a jogszabályt, amelynek értelmében a felsőoktatási intézmények területe egyfajta politikai menedékhelynek számított: az utcai rendbontások, erőszakos tüntetések során oda menekülőket a rendőrség nem követhette, és nem vehette őrizetbe.
Angoltanulás lett a jelszó a milánói rendőrségen, miután turistának álcázott újságírók kiderítették, hogy az északolasz város rendőrei csak mutogatni tudnak a külföldi látogatóknak.
888 embert vettek eddig őrizetbe a fosztogatásokkal kapcsolatban Londonban, az angol sajtó pedig már lehozta a legnagyobb "meglepetéseket" a gyanúsítottak között. Életmentő, postás, tanársegéd és egy milliomos csemete is bíróság elé kerülhet.
Elfogták a rendőrök azt a négy fiatalt, akik vasárnap este egy pécsi kollégium tetején bontották a tető fémelemeit. Az ügyben lopás kísérlete miatt indult eljárást.
Huszonhat gyereket és négy nevelőt tartott fogva csütörtökön hét órán keresztül egy bozótvágó késsel és kalapáccsal fenyegetőző férfi Malajzia déli részén, a rendőrök később megrohamozták az épületet, lefegyverezték a támadót.
Hamis bűn- és tűzesetek bejelentőit fogták el Kunhegyesen. Egy 22 férfi és egy 15 éves diák napokon keresztül azzal szórakozott, hogy ál-bűneseteket jelentett be a rendőrségen. Büntetésüknek súlyos anyagi vonzata is lehet.
Kábítószert árult hosszabb ideje két diák Budapesten, egy XVIII. kerületi középiskolában, az elfogott fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését - közölte a rendőrség pénteken.
Bombariadó volt hétfőn egy kecskeméti óvodában; az ott talált szerkezetről kiderült, hogy álbomba - közölte a rendőrség.
Rongálás és garázdaság miatt kellett volna börtönbe vonulnia egy elítéltnek, de ezt elmulasztotta, ezért egy ballagási ünnepségen fogták el - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elkészült szakvélemény alapján a nyomozás most újabb lendületet vehet, újabb tanúkat hallgatnak ki, a fiút pedig a nyomozati bíró is meghallgatja majd. A karcsai általános iskola egyik tanulóját február elején kötözte a székhez egy napközis tanár.
Iskolákra specializálódott tolvajokat tartóztatott le a rendőrség Tatabányán. Egy 24 éves férfi és egy 20 éves nő öt hónap alatt a város összes általános iskoláját kifosztotta, a legtöbb intézményből mobiltelefonokat, készpénzt és zenelejátszókat vittek el.
Egy év alatt majdnem tizenegymillió forintot fizetett iskolatársának a balatonlellei tanuló, a pénzt a családi kasszából emelte el.
Ismét összecsaptak a Buteflika elnök rendszere ellen tiltakozó diákok a rohamrendőrökkel Algírban. Az elmúlt egy hónapban az észak-afrikai arab országokban kezdődött, majd a közel-keleti országokra is átterjedt a demokratikus változásokat követelő tiltakozáshullám.
Bűncselekményről hallgattak meg rendőrök diákokat egy általános iskolában úgy, hogy a szülők nem voltak ott, és nem is tudtak a meghallgatásról. Az iskolában két táblát valaki megrongált, az igazgató ezért kérte a rendőrök segítségét. A jog szerint 14 év alatti gyereket csak szülő jelenlétében hallgathatnak ki rendőrök.
Nőtt "az iskolai erőszak körébe sorolható" jogsértések, garázdaságok, testi sértések száma Fejér megye oktatási intézményeiben; visszaszorításukért a rendőrség fokozott együttműködésre törekszik az iskolákkal - mondta el a megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Székesfehérváron a múlt évet értékelő sajtóbeszélgetésen.
Elindult az ifjúságvédelmi őrjárat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden: az iskolaidőben csellengő diákokat a szakemberek felkutatják, ha pedig szükséges, jelzik a szülőknek és az oktatási intézményeknek a gyermek tartózkodási helyét.