Több mint 40 autót törhetett fel Bécsben egy 14 éves magyar fiú
Az osztrák rendőrök azért tartóztatták le, mivel feltűnően bizonytalanul vezetett egy megrongált autót.
Az osztrák rendőrök azért tartóztatták le, mivel feltűnően bizonytalanul vezetett egy megrongált autót.
Az FBI segítségével kapták el.
Két megrendezett eseményt is „eljátszottak” közösen, majd a résztvevők jutalmat is kaptak.
Hat hónapra eltiltották a vezetéstől azt az autóst, aki fittyet hányt a gyalogosokra és a közlekedési szabályokra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
A komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum technikum azóta már elbocsátott igazgatóját rajtakapták az egyik osztályteremben, miközben intim viszonyt folytatott az egyik diáklánnyal.
Az idős asszonynak nagyobb volt a lélekjelenléte, mint amire a 17 éves számított.
A buszon nem tartózkodott senki a fiatalon kívül.
A fiú borotvahabot kent a kilincsre, amibe a tanár belenyúlt.
A tanulók figyelmét is felhívták a veszélyre.
A gyerek állítása szerint az egyik óvónője megütötte.
A 10 év körüli fiúk még február végén a befagyott tavon játszottak, amikor beszakadt alattuk a jég.
A gyerek édesanyját kórházba szállították, mert öngyilkos akart lenni.
Kiskorú elleni szexuális visszaélés gyanúja miatt tartóztatták le a tanárt.
Egy helyi kocsmában találták meg a rendőrök nem sokkal az események után.
Az otthonában tizenöt szúró-vágó eszközt találtak.
A 13 éves fiú hallotta, hogy korábban ilyeneket írtak az iskoláknak, ezért gondolta, hogy ezzel könnyedén megúszhatja az aznapi oktatást.
A kést a pedagógus még időben elvette tőle, így senki sem sérült meg.
Botrányos viselkedése miatt átfogó vizsgálat indult egy komáromi szakképző iskolában tanító pedagógussal szemben.
Nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.