„Viccből csináltam” – azonosították a tápiószelei bombával fenyegető gyereket

A 13 éves fiú hallotta, hogy korábban ilyeneket írtak az iskoláknak, ezért gondolta, hogy ezzel könnyedén megúszhatja az aznapi oktatást.

  • Rodler Lili

Egy nap alatt azonosították a nagykátai rendőrök a hétfőn két tápiószelei altalános iskolának is bombafenyegető üzenetet küldő kisfiút – közölte szerdán a rendőrség.

A levelet az iskola dolgozói hétfőn reggel nyitották meg és annak tartalmát látván azonnal értesítették a rendőrséget. A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőeljárást indított.

A nyomozók alig 24 órán belül azonosították az iskola 4. osztályos diákját, aki a levelet küldte. A 13 éves fiút február 11-én meghallgatták, aki elismerte, hogy ő írta és ő küldte a levelet.

„Viccből csináltam, nem gondoltam, hogy elhiszik” – mondta a 13 éves kisfiú a meghallgatáson. Aztán arra hivatkozott, hogy hallott más iskolákról, ahol a gyerekek hasonlóan jártak el, hogy megússzák a tanítást vagy a dolgozatot. A szóban forgó fiú sem egy jó tanuló, illetve elmondása szerint nem is szeret iskolába járna.

A 24.hu úgy tudja, hogy a gyerek senkinek sem szólt arról, hogy mit tervez, és az anyjának is csak azt követően mondta el, hogy mit tett, miután rájött, hogy mekkora felfordulást csinált. Felkeresték a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét is, aki az üggyel kapcsolatban azt még hozzátette, hogy bármennyire is viccnek szánta a fiú és jó lehetőségnek tűnt az iskola kihagyására egy ilyen üzenet, a bombafenyegetés és pont egy ilyen érzékeny időszakban, amikor hazánkban és a környező országokban is sorozatosan bombariadók vannak, egyáltalán nem játék és nem vicces.

„Gyerekcsínynek tűnhet, de ez komoly bűncselekmény. Alapesetben három, súlyosabb esetben öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.