Közoktatás Eduline

Ezekben az országokban a legégetőbb a fiatal tanárok hiánya - Magyarország is köztük van

Elolvasom

Az OECD-országok közül Olaszországban és Portugáliában a legkisebb a 30 év alatti pedagógusok aránya: mindössze 1 százalék. Magyarországon százból öt tanár tartozik ebbe a kategóriába, az 50 éves vagy idősebb tanárok aránya szempontjából pedig a harmadikok vagyunk - derül az OECD friss, Education at a Glance című kiadványából.

Közoktatás Eduline

Államtitkár: ilyen kevés gyereket ilyen sok pedagógus még soha nem látott el Magyarországon

Elolvasom

2010-ben 164 ezer, az elmúlt években pedig 170 ezer pedagógus tanított Magyarországon. Ez a szám magába foglalja az óvodapedagógusokat, a tanítókat, a tanárokat, valamint a gyógypedagógusokat is. Ehhez képest a gyerekek létszáma jelentősen csökkent – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.

Közoktatás Eduline

"Szegény legény vagyok én" - a Keletinél tartott performanszt a Pedagógusok Szakszervezete

Elolvasom

Performanszt tartott a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombat délután a Keleti pályaudvarnál – a szakszervezet elnöke azt mondta, ha a kormány rövid időn belül nem rendezi az oktatásban jelen lévő problémákat, néhány éven belül nemhogy szaktanár, olyan pedagógus sem lesz, aki felügyeletet biztosítana a tantermekben, csoportszobákban.

Közoktatás Csik Veronika

„Most már szinte lasszóval sem lehet óvodapedagógust fogni" - több százan hiányoznak a rendszerből

Elolvasom

„Most már szinte lasszóval sem lehet óvodapedagógust fogni” – mondta az Eduline-nak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnöke. Az egész pedagóguspályát érinti az elöregedés, becslések szerint öt éven belül az óvodapedagógusok egyharmada nyugdíjba megy vagy elhagyja a pályát, és nincs utánpótlás.

Közoktatás Eduline

2022 után még durvább lesz a tanárhiány, de már most van egy nagy probléma

Elolvasom

Legutóbb arról tájékoztattak, hogy 1-2 százalékos a pedagógushiány – mondta a Magyar Időknek Bódis József oktatási államtitkár, aki szerint 2022 után a nyugdíjba vonulók miatt viszont fel kell készülni a jelentősebb tanárhiányra is. A tanárszakos hallgatók számával nincs baj, a problémát inkább az okozza, hogy egy részük otthagyja a pályát.

1 2 3 4 5