Egy édesanya számol be arról, milyen rendszerszintű problémák okozhatják az iskolai szorongást a gyerekeknél, min kellene változtatni, és milyen rossz gyakorlatokat kellene teljesen felszámolni.
A Tanítanék Mozgalom korábban pedagógusokat, szülőket és nagyszülőket kérdezett arról, szerintük mi a magyar oktatási rendszer három legsúlyosabb problémája. Több mint 6000 válasz érkezett, amelyek közül sok részletes, személyes élményeket tartalmazott.
Riportsorozatuk első részében egy háromgyerekes édesanyával beszélgettek, aki saját tapasztalatain keresztül mutatta be, milyen mély nyomokat hagyhat a gyerekeken az iskolai stressz.
Az édesanya története azt is jelzi, hogy még a jobb anyagi helyzetű, egyházi vagy alapítványi iskolákba járó gyerekek sem mentesülnek a rendszer hibáitól. Véleménye szerint az oktatás helyzete nem javult az elmúlt években, sőt, mára oda jutott, hogy a rendszer csak az elhivatott pedagógusok önfeláldozása miatt működik.
A választások közeledtével hozta nyilvánosságra új oktatáspolitikai javaslatcsomagját a Tanítanék Mozgalom. A pedagógusok, szülők és diákok bevonásával készült dokumentum szerint az oktatásirányításnak végre azokra kellene hallgatnia, akik nap mint nap az iskolákban tapasztalják a rendszer működési zavarait.
Mikor kisfia másodikos volt, súlyos szorongásos tüneteket kezdett mutatni: „Csutkára rágta a körmét, szilánkosra rágta a ceruzáit, végül pedig hányingerrel és fizikai rosszulléttel küzdött az iskola kapujában.”
Ez nemcsak az ő esetében fordult elő: más diákok is hasonló tüneteket mutattak. Néhányukat annyira megviselte a helyzet, hogy iskolát kellett váltaniuk. A problémát nem a tananyag mennyisége vagy nehézsége okozta, hanem a pedagógus visszajelzései és az elvárások tisztázatlansága. A fiú jó tanuló volt, de nem a saját teljesítménye miatt érezte a nyomást.
A gyerek úgy érezte, nem tud megfelelni. A tanár pedig a pozitív megerősítés helyett negatív kritikákkal rombolta a diákok önbizalmát. Olyan elvárások elé állították a tanulókat, amiket még korukból adódóan nem is kellett volna tudniuk
– fejtette ki az édesanya.
Az iskolai szorongás egyre gyakoribb, és a történet nem egyedi. Az édesanya szerint több rendszerszintű probléma áll a probléma mögött:
Pedagógushiány és elvándorlás: még az alapítványi iskolákban is komoly gondot jelent, hogy a fiatal, lelkes tanárok a megélhetési költségek miatt elhagyják a pályát, más területeken akár a dupláját keresve.
A szakmai felkészültség hiánya: az integráció elviekben működik, de sok pedagógus nem rendelkezik megfelelő képességekkel vagy türelemmel ahhoz, hogy „a sorból kilógó” gyerekeket megfelelően támogassa.
Elavult módszertan: továbbra is a „piros tollal aláhúzás” gyakorlat dominál, ahol a hibák kiemelése fontosabb, mint a zölddel történő elismerés.
Túlterheltség: a tananyag mennyisége nem engedi, hogy a gyerekek mélyebb tudást alakítsanak ki. A lemaradó diákokat gyakran egyszerűen otthagyják, ami hosszú távon hiányosságokhoz vezet.
Az édesanya egy háromlábú szék metaforájával írta le az oktatás működését: a rendszer a gyerek, a pedagógus és a szülő együttműködésén áll vagy bukik.
Ha bármelyik láb kiesik, az egész felborul.
Kisfia helyzetében a kommunikáció hiánya okozta a legnagyobb törést: a félreértéseket nem tisztázták, a szülői jelzések pedig gyakran tehetetlenek maradtak. A vezetőség sem tudott lépni, mivel a pedagógushiány miatt nem engedhettek el tanárokat, még ha visszatérő panaszok érkeztek is.
Az édesanya szerint a tanári pálya valódi megbecsülése alapvető feltétel lenne. Ehhez nemcsak megfelelő fizetésre van szükség, hanem a pedagógusok kiválasztásának szigorítására is, hogy valóban azok kerülhessenek a pályára, akik szeretnek és tudnak gyerekekkel foglalkozni. Emellett fontos lenne egy stabil, hosszú távon tervező oktatási minisztérium és egy szakértői háttér, amely valódi segítséget nyújt az iskoláknak.
A jelenlegi rendszer a gyerekek jövőjét és a társadalmi mobilitás lehetőségét lopja el, különösen azoktól, akiknek nincs támogató családi hátterük.
– fogalmazta meg.
Egy édesanya története megmutatja, milyen súlyos lelki terhet jelent ma Magyarországon a középiskolai felvételi: szorongó gyerekek, átláthatatlan szabályok, utólag átírt rangsorok és egy rendszer, amely nemcsak a diákokat, hanem a családokat is megtöri.
