Egy édesanya története megmutatja, milyen súlyos lelki terhet jelent ma Magyarországon a középiskolai felvételi: szorongó gyerekek, átláthatatlan szabályok, utólag átírt rangsorok és egy rendszer, amely nemcsak a diákokat, hanem a családokat is megtöri.
„Amikor a barátnőm azt mondta, hogy PTSD-je, azaz poszttraumás stressz szindrómája van a lányok gimnáziumi felvételijétől, nagyon röhögtem. Igaz, az én fiam akkor még csak hatodikos volt. Amikor nyolcadikos lett, már nem röhögtem. Sírtam” – így kezdődik Viktória története, amelyet a WMN közölt olvasói írásként.
A támogató szülő szerepében hónapokon át próbált erős maradni. „Téli éjszakákon át tűnődtem, honnan lesz még erőm április végéig úgy csinálni, mintha nem az ideg-összeroppanás szélén állnék.” A felvételi időszak azonban nemcsak a gyereket, hanem őt magát is hosszú távon megviselte: „Már biztosan tudom, hogy még évekig fogok az emlékbetörések hatására bárhol, bármikor összerázkódni.”
Egymást követték a kudarcélmények
A történet egy viszonylag ártatlan döntéssel indult: „A gyerek kitalálta, hogy németes suliba szeretne menni”. A kiválasztott gimnáziumban azonban a jelentkezés előtti héten törölték a németes szakokat. Ezt követte az úgynevezett „ötvenpontos ajánlás”, amely szerint a 50 pont alatti írásbelit elérő diákokat inkább ne vegyék fel gimnáziumba.
A fiú diszlexiás és diszgráfiás, korábban SNI-státusza is volt. Bár sok munkával felzárkózott, a felvételire készülés alatt derült ki, hogy az írása nehezen olvasható – ami akár pontokba is kerülhet.
A mélypont egy fejlesztőóra után jött el, ököllel ütötte az autó műszerfalát, fejét verte az üléstámlába, és zokogva kiabálta, hogy „Én egy szar vagyok!”. Az anya tehetetlenül ült mellette, miközben átkozta azt, aki kialakította és átalakította a középiskolai felvételi rendszerét.
A vizsga napján a fiú nem a saját teljesítményét emelte ki, hanem ezt mondta: „Eléggé zavart a matek alatt, hogy a mellettem ülő lány sírt.”
Bár az írásbeli jól sikerült (55 pont lett), a rangsorok körüli változtatások újabb bizonytalanságot hoztak. A tankerületek leszedették a listákat, majd újakat tettek fel. Az eredmény megdöbbentő volt:
Annak ellenére, hogy 55 pontos írásbelivel helyben maradni vagy előrébb jutni kellett volna, a pénteki új listán a gyerekem az egyik suliban 2 hellyel, a másik suliban 14 hellyel került hátrébb.
Egy szülő Excel-táblában hasonlította össze a listákat, és kiderült: „van olyan, akinek 9-10-15-22 (!) ponttal lett többje”, sőt új azonosítók is megjelentek. Magyarázat azonban nem érkezett. „Feladtuk.”
Végül egy másik gimnázium felvette a fiút. A szülők ünnepeltek, az anya pedig megkérdezte: „Látod, megérte?”. A válasz kijózanító volt: „Hát nem.” A gyerek annyira megutálta a folyamatot, hogy „már nem is akar gimnáziumba járni”.
Később a fiú maga kérte, hadd járjon pszichológushoz
„Nyolcadikos gyerekek közül többen járnak pszichológushoz a felvételi után” – írja az anya, majd hozzáteszi:
Tizennégy-tizenöt éves kamaszok annyira kikészülnek, hogy szakember segítségére szorulnak.
Ma a fiú már gimnazista, négyes körüli átlaggal. Megállja a helyét, mégis „minden pillanatát gyűlöli az iskolába járásnak”. Nem az intézménnyel van baja, hanem „a rendszerrel, ami úgy megtörte, hogy már nem képes örömét lelni benne”.
A teljesítményszorongás tanult állapot
Az Eduline-on is foglalkoztunk a felvételi előtt és után kialakuló szorongással. Mátraházi Tibor gyermekpszichológus elmondta, hogy a teljesítményszorongás megelőzhető, és általában nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem fokozatosan, több tényező együttes hatására. A gyerekkor ebből a szempontból különösen érzékeny, mert ilyenkor az önértékelés és az énkép még formálódik.
Az írásbeli utáni első találkozás kritikus. Ekkor dől el, hogy az élmény traumatikus vagy feldolgozható lesz.
Ilyenkor célszerű azt sugározni a gyerek felé, hogy nincs elvárásunk az eredménnyel kapcsolatban. A gyereket ne faggassuk, sokszor később szeretnek beszélni róla, amikor az érzelmileg túlcsordult állapotuk enyhül. Bármit is mond a gyerek, figyelmesen, együttérzően hallgassuk végig, és ne értékeljünk, elemezzünk semmit
– mondta a gyermekpszichológus.
A nyitóképünkön a Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium, amint a diákok az idei központi írásbelit írják.
Deliága Éva gyermekpszichológus a közösségi oldalán arról ír, hogy az évnek abba a szakaszába értünk, amikor képet kaphatunk arról, hogy érzik magukat az iskolában az első osztályos gyerekek.
Hallgatók jönnek, hallgatók mennek, egy valaki azonban hosszú ideje biztos pont az ELTE BTK-n: Sutyi. A 20 éves cirmos otthonosan jár-kel a Trefort-kertben, jól ismeri az egyetem minden zugát, és az sem billenti ki a nyugalmából, ha falatozás közben veszik videóra.
A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.
Először ült egy asztalhoz lényegében minden érintett fél, hogy a Pázmány Campus és a Magyar Rádió lebontott épületeinek helyén maradt terület jövőjéről egyeztessenek. A campus eredeti formájában már biztosan nem épül meg, abban azonban egyetértés alakult ki, hogy a jelenlegi poros, sittes területet mielőbb rendezni kell.
Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.
@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu
Az 50 ezer forintos összeget húsz utalvány formájában kézbesítik az arra jogosultaknak.
Nem terhelnék tovább újabb órákkal a diákokat, az új fejlesztési területek inkább projektmunkákon vagy összevont tantárgyakon keresztül jelenhetnének meg a Nemzeti alaptantervben. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések már meg is kezdődtek.
Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.
