Mesekönyvvel is lehet fizetni a Mikulás teájáért: különleges jótékonysági akció indul a rászoruló gyerekeknek
Az összegyűjtött könyveket olyan kistelepülésekre juttatják el, ahol sem könyvesbolt, sem könyvtár nem működik.
Az összegyűjtött könyveket olyan kistelepülésekre juttatják el, ahol sem könyvesbolt, sem könyvtár nem működik.
Szakértők bevonásával vizsgálhatják felül a kötelező olvasmányok listáját, amelyről később társadalmi egyeztetést is tarthatnak. Berg Judit irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkár szerint a közoktatásban a jelenleginél nagyobb szerepet kellene kapniuk a kortárs műveknek, az olvasás népszerűsítésébe pedig az írókat és a szerzőket is jobban bevonnák.
A 2025-ös PISA-felmérés eredményeiből egyértelműen látszik, hogy komoly gondok vannak az európai diákok szövegértésével: egy egyszerű szöveg megértése is nehézséget okoz az uniós 15 évesek csaknem harmadának. Az Európai Bizottság most közös európai fellépéssel javítana a helyzeten.
Az olvasásnépszerűsítésről, a kortárs irodalomhoz való hozzáférésről és a szövegértés fejlesztéséről egyeztetett az oktatási tárca. Lannert Judit különösen fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű és szegregált közösségekben élő gyerekekhez is eljussanak a könyvek.
Egy gyerek akár úgy is küzdhet az olvasással, hogy a hagyományos tesztekből nem derül ki, pontosan mi okozza a problémát.
Kevesebb kötelező tananyag, több tanári szabadság és akár populáris irodalom is kellene a magyarórákra Szilágyi Zsófia szerint. Az irodalomtörténész szerint tévedés a Légy jó mindhaláligot ifjúsági regényként kezelni, a lexikális tudást mérő érettségi tesztek nem nevelnek olvasókat, miközben a sorozatok egyre inkább kiszorítják a könyveket a fiatalok életéből.
Hiába lenne a cél az olvasás megszerettetése, egy rosszul megválasztott kötelező éppen az ellenkező hatást érheti el. A probléma már a legkisebbeket is érintheti, akiknek egy hosszabb könyv önálló elolvasása még komoly kihívást jelenthet.
Ma már nem az a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia belépett-e a gyerekek világába, hanem az, hogy a felnőttek képesek-e lépést tartani vele. Miközben a technológia egyre mélyebben átszövi a mindennapokat, a valódi kihívás az, hogyan őrizhető meg a kapcsolat szülő és gyerek között. Erre a dilemmára keresett választ a 4iG Csoport edukációs eseménye, amely megmutatta: a mese még az AI korában is lehet az a közös nyelv, ami összeköt.
4iG Csoport
Tegnap ért véget a magyarérettségi, a feladatsorban többek között Jókai Mórral, Wass Alberttel és Herczeg Ferenccel. Nyáry Krisztián arról írt bejegyzésében, hogy az érettségizők közül sokan jó eséllyel könyvet sem vesznek majd a kezükbe soha, mert „az iskolarendszer elfelejtette megszerettetni velük az irodalmat”.
Március 25. nemcsak Középfölde egyik legfontosabb napja, hanem jó alkalom arra is, hogy újra kézbe vegyük J. R. R. Tolkien műveit.
A 14-16 éves fiúk mindössze 9,8%-a olvas naponta az Egyesült Királyságban. A National Literacy Trust (NLT) friss kutatásából kiderült, hogy a könyvolvasás egyre inkább háttérbe szorul a kamaszok életében: az iskolai terhek, a képernyőidő és a sport foglalja el a helyét.
Egyre több középiskolában mondanak le arról, hogy a diákok teljes regényeket olvassanak: a kötelezők helyét sokszor könyvrészletek veszik át, amelyeket nem papíron, hanem iskolai laptopok képernyőjén kell elolvasni.
A magyar iskolások jelentős része nem azért teljesít gyengébben a dolgozatokban és szövegértési felméréseken, mert nem tanulta meg az anyagot, hanem azért, mert a tankönyvek szövegét értik meg nehezen – derül ki a PISA-felmérésekből és egy friss hazai kutatásból.
A világhírű író szerint a kötelező olvasmányok elveszik a diákok kedvét az olvasástól. Lee Child úgy véli, nem remekművekkel kellene kezdeni, hanem olyan könyvekkel – például thrillerekkel –, amelyek beszippantják a fiatalokat.
Hogyan lehet elérni, hogy a diákok ne csak elolvassák a kötelezőket, hanem valóban kapcsolódjanak is a szövegekhez? Berta Beáta tanár és irodalomterapeuta szerint az olvasás szeretete leginkább iskolás korban alapozható meg.
Mindegyik könyvet olvastátok már?
Eduline
Egy friss, a Világbank és az UNICEF által támogatott jelentés szerint az elavult olvasástanítási módszerek miatt a közepes és alacsony jövedelmű országok diákjainak többsége nem éri el az alapvető olvasási szintet. A kutatás szerint ez nemcsak az oktatási rendszerek válságát mutatja, hanem hosszú távon az országok gazdasági fejlődését is hátráltatja.
Drámai mértékben visszaesett az olvasók aránya és az olvasásra fordított idő az elmúlt évtizedekben.
Az olvasási képességek jó része már az iskola előtt kialakul, mégis sok diák lemarad az értő olvasásban – állítja Prof. Dr. Steklács János, a Pécsi Tudományegyetem Nevelés- és Oktatáselméleti Tanszékének vezetője.
Ha idén nem is tudtok külföldre utazni, az még nem jelenti azt, hogy ne érezhetnétek magatokat egy távoli helyen. Egy jó könyvvel bejárhatjátok Párizs utcáit, átutazhatjátok Amerikát, felfedezhetitek a görög mítoszok világát vagy akár a második világháború Európáját – mindezt anélkül, hogy elhagynátok az országot, vagy éppen a szobátokat. Hoztunk 9 olyan regényt, melyet a középiskolások is bátran olvashatnak.
Rodler Lili