Felülvizsgálhatják a kötelező olvasmányok listáját, több kortárs mű kerülhet az iskolákba

Szakértők bevonásával vizsgálhatják felül a kötelező olvasmányok listáját, amelyről később társadalmi egyeztetést is tarthatnak. Berg Judit irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkár szerint a közoktatásban a jelenleginél nagyobb szerepet kellene kapniuk a kortárs műveknek, az olvasás népszerűsítésébe pedig az írókat és a szerzőket is jobban bevonnák.

Már zajlanak az egyeztetések az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériummal a kötelező olvasmányokról, és „nagyon komoly szándék” van arra, hogy szakemberek bevonásával felülvizsgálják a jelenlegi listát – erről Berg Judit beszélt a Bibó István Szabadegyetem fórumán a Népszava beszámolója szerint.

A helyettes államtitkár azt mondta, „nagyon komoly szándék” van arra, hogy a kötelező olvasmányok listáját szakemberek bevonásával felülvizsgálják. A szakmai munka lezárása után társadalmi egyeztetés következhet, és ennek eredményeit is figyelembe vennék a lista véglegesítésekor.

Több kortárs könyv kerülhet az alsó tagozatosok kezébe

Berg Judit szerint a közoktatásban nagyobb teret kellene adni a kortárs irodalomnak, különösen az alsó tagozatos diákok esetében. A helyettes államtitkár szerint a gyerekek nagyobb eséllyel szeretik meg az olvasást, ha olyan történetekkel és élethelyzetekkel találkoznak, amelyek közel állnak hozzájuk. Úgy fogalmazott:

a közoktatásban nagyobb szerepet kellene kapniuk a kortárs műveknek, kiemelten az alsó tagozatosoknál, hiszen az mai nyelven, mai környezetben beszél az olvasóhoz. 

A fórumon maga a „kötelező olvasmány” elnevezés is szóba került. Pintér Borbála, az ELTE Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének oktatója szerint már a kifejezés is elijesztheti a diákokat, hiszen azt sugallja, hogy valamit kötelezően teljesíteniük kell.

Berg Judit ugyanakkor úgy látja, hogy szükség van kötelező olvasmányokra, függetlenül attól, hogyan nevezik ezeket. A beszélgetés résztvevői között abban is egyetértés alakult ki, hogy a konkrét művek mellett helye lehetne a „kötelező olvasásnak” is.

Ez lényegében azt jelentené, hogy a diákok a saját érdeklődésük alapján választhatnának könyvet: bármit olvashatnának, a lényeg az lenne, hogy olvassanak.

Írókat is bevonnának

A fórumon az oktatási rendszer szélesebb körű átalakításáról is beszéltek. Felmerült, hogy a jelenlegi, elsősorban lexikális tudást előtérbe helyező rendszerben nagyobb szerepet kellene kapnia a kompetenciaalapú oktatásnak. Pintér Borbála problémaként említette azt is, hogy a kerettanterv erősen megköti a pedagógusok kezét.

Berg Judit szerint az olvasás megszerettetésében az íróknak és más művészeknek is szerepük lehetne. Fontosnak tartaná, hogy az alkotókat jobban bevonják az oktatásba, hiszen szerinte a probléma egyik kiindulópontja az, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni.

Ha viszont egy-egy könyvet maga a szerző mutatna be a diákoknak, az a helyettes államtitkár szerint felkelthetné az érdeklődésüket az adott mű iránt. Kiemelte, hogy:

Nagyon nagy erőket fordítunk arra, hogy beinduljon egy társadalmi olvasásnépszerűsítés.

A beszélgetésen Fábián László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára arra is kitért, hogy az oktatás átalakításának eredményei csak hosszabb távon jelentkezhetnek. „Az oktatás megreformálásával nem lehet választást nyerni, ez egy 30–40 éves befektetés” – mondta.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.