Az eseményt egy belső kezdeményezés hívta életre: az ötlet még a tavalyi gyereknaphoz kapcsolódó vállalati aktivitások apropóján merült fel. A cégcsoport már korábban is foglalkozott olyan, a társadalmat foglalkoztató kérdésekkel, mint a fenntarthatóság vagy a hulladék újrahasznosítás, ezúttal pedig a gyerekeket kérték fel kreatív alkotásra. A rajzpályázatra beérkező munkáknak végül formabontó utóéletük lett.
A gyerekek rajzait mesterséges intelligencia segítségével elevenítették meg: a Chat GPT bevetésével egy rövid animációs mesefilm készült, melynek címe Kapcsolatmentők. A történetben erdei állatok mentik meg a viharban megsérült kommunikációs hálózatot. A lényeg azonban nem a cselekmény önmagában, hanem a kettősség, melyeben egy klasszikus, gyerekekhez szóló műfaj, a mese találkozott egy erős technológiai eszközzel, a mesterséges intelligenciával.
Technológiai vállalatként a 4iG Csoportnak felelőssége van abban, hogy ne csak felhasználja ezeket az eszközöket, hanem meg is mutassa, hogyan lehet azokat kreatívan, ugyanakkor felelősségteljesen alkalmazni. Az AI-mese így egyszerre lett technológiai kísérlet és közösségi élmény, amely szülő és gyerek kapcsolatát is erősítheti.
Miről szólnak a mesék az AI korában?
A rendezvény egyik legerősebb állítása az volt, hogy a mese soha nem pusztán mese. Steigervald Krisztián generációkutató arról beszélt, hogy minden korszak meséi az adott világ legfontosabb kérdéseit, félelmeit és elvárásait közvetítik a gyerekek felé.
A Grimm-mesék a korabeli közösségek félelmeit tették láthatóvá, a szocializmus idején pedig a munka, a közösségi haszon, a munka becsülete és a fegyelem jelent meg mesés formában. Ma pedig a digitalizáció, a technológiai világ és az ehhez kapcsolódó bizonytalanságok épülnek bele a történetekbe. Nem véletlen, hogy a „Kapcsolatmentők” mese gyerekrajzain is megjelentek a wifi-jelek és a XXI. század kommunikációs kellékei.
Steigervald szerint a mese azért is kulcskérdés, mert a gyerekek egy bizonyos életkorig sokkal inkább tapasztalatokból, mint információból tanulnak. A racionális gondolkodáshoz szükséges idegrendszeri háttér csak később fejlődik ki, így a 10-12 évnél fiatalabbaknál a minták, az élmények és a kapcsolati tapasztalatok döntőek. Ebben a keretben különösen erős állítás, hogy a szülők telefonhasználata is mintává válik a gyerekek számára. Ha azt látják, hogy a szülő a telefonját mindenhová magával viszi, de őket nem, abból saját jelentést építenek. A generációkutató szerint ezért is fontos, hogy a mesélés ne tűnjön el a családok életéből.
Az előadás során többször előkerült az olvasás kérdése is. A generációkutató felidézte az Országos Széchényi Könyvtár 2020-as önbevallásos felmérését, amely szerint a magyar lakosság 53 százaléka egy év alatt egyetlen könyvet sem olvas el. Szerinte ez azt is jelenti, hogy nagyon sok gyerek úgy nő fel, hogy a szüleit nem látja olvasni – márpedig, a fentiek alapján, ha nem látják a fiatalok ezt a mintát, maguk sem fogják követni. Ha pedig a könyv, a meseolvasás és az elmélyülés nem a mindennapok része, akkor ez később a figyelem, a képzelőerő és akár a döntéshozás fejlődésére is hatással lehet.
Tudatosság és kapcsolódás – a két kulcsszó
A generációkutató után a Hogyan viszonyuljunk szülőként az AI-hoz? című kerekasztal résztvevői ehhez kapcsolódva beszéltek arról, hol húzható meg az egyensúly az olvasott és a digitális mese között.
Beszédes Henrietta, a Boldog Gyerek blog alapítója szerint ez elsősorban nem technológiai, hanem családi-szervezési kérdés. Úgy látja, sok szülő valóban örül annak a napi 20–30 percnek, amikor a gyerek tabletezéssel lefoglalja magát, mert közben lehet főzni, rendet rakni vagy egyszerűen kifújni magukat. Szerinte ez önmagában nem ördögtől való, a kérdés inkább az, hogy a családban tudatosan jelen van-e mellette az olvasás, a közös beszélgetés és a kapcsolódás.
Flakstad Emőke, a 4iG Csoport társadalmi felelősségvállalásért felelős vezetője is hasonlóan fogalmazott: a mai családok sokszor teljesen más időnyomásban élnek, mint a korábbi generációk, ezért nem érdemes bűntudatkeltéssel közelíteni a témához. Az a fontos, hogy a gyerekkel legyenek közös helyzetek, amikor beszélgetnek, nevetnek, reagálnak egymásra.
Sipka Bence pszichológus, az ember-technológia kapcsolat szakértője ehhez a mesék pszichológiai szerepét tette hozzá. Szerinte meseolvasás közben nemcsak a történet fontos, hanem az is, hogyan interaktál a szülő a gyerekkel. A gyerek ebből tanulja meg, hogy lehet kérdezni, lehet kapcsolódni, lehet szavakat találni a saját belső folyamataira. A mesék olyan narratívákat adnak, amelyekből később repertoár épül. Például választ kapnak a gyerekek arra, hogyan lehet megküzdeni egy félelmetes helyzettel, mit jelent a szomorúság, a düh, a veszteség vagy éppen a kitartás.
A beszélgetés másik nagy témája az volt, hogy az AI mikor segíti az alkotást, és mikor csinálja meg a feladatokat a gyerek helyett. Flakstad Emőke egy friss példát hozott: egy szakképzőiskolában 16-17 éves diákok magyar- és informatikatanár támogatásával dolgoztak fel egy irodalmi művet, a mesterséges intelligencia alkalmazásával, majd társasjátékot készítettek belőle. A hangsúly nem azon volt, hogy a mesterséges intelligencia „megoldja” helyettük a feladatot, hanem azon, hogyan tudnak kritikusan viszonyulni hozzá, jó promptokat adni, visszajelzéseket értelmezni és közösen létrehozni valami újat.
Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő szerint éppen ezért a tiltás nem hatékony stratégia. Úgy fogalmazott, az AI olyan, mint egy ránk szabadított technológiai vadló, amelyet nem betiltani kell, hanem megszelídíteni. Szerinte a pedagógusoknak és a szülőknek abban van kulcsfontosságú szerepük, hogy megtanítsák a gyerekeket a kritikus használatra, a hibák felismerésére, a források visszakeresésére. Felidézett egy példát is: ha egy AI hibás adatot emel be, azt csak az szúrja ki, akinek megvan hozzá a tudása. Ezért szerinte továbbra is a biztos iskolai tudás a legfontosabb alap.
Sipka Bence az AI-használat két típusát különböztette meg: a „kentaur” típusú felhasználó előre szétválasztja a munkafázisokat, és tudatosan dönti el, mit bíz a gépre, míg a „cyborg” folyamatos, megszakítatlan interakcióban van az AI-jal. A gyerekeknek szerinte először azt kellene megtanítani, hogyan bontsanak részekre egy feladatot, hogyan határozzák meg a célt és az ahhoz vezető utat.
A rendezvény egyik legfontosabb összegző üzenete az volt, hogy az AI-tól nem félni kell, hanem keretek közé helyezni. Ehhez azonban nem elég technológiai tudás, kell hozzá a családi tudatosság, a szülői jelenlét, a pedagógiai bátorság és a generációs önismeret is.
A 4iG Csoport eseménye végső soron nem arról szólt, hogy a technológia jó vagy rossz, hanem arról, hogy az a világ, amelybe a mai gyerekek beleszületnek, már eleve AI-val átitatott. A kérdés ezért nem az, hogy el tudjuk-e zárni őket ettől, hanem az, hogy le tudunk-e melléjük ülni, és el tudjuk-e nekik mesélni, hogyan érdemes egy ilyen világban élni.
A cikk a 4iG Csoport megbízásából jött létre.