„Attól nem lesz olvasó senki, ha tudja, hogy hívták az adott Móricz-regény főhősét”

A magyar iskola világa az elmúlt 100–150 évben meglepően keveset változott, miközben a diákok olvasási szokásai és az őket körülvevő kultúra alapjaiban alakult át. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész a HVG-nek elmondta, hogy szerinte a magyartanításnak is alkalmazkodnia kellene ehhez: kevesebb tananyagra, nagyobb tanári szabadságra és akár a populáris irodalom bevonására is szükség lenne.

Szilágyi szerint a magyartanításban érdemes lenne sokkal jobban építeni arra a kulturális világra, amelyben a diákok ténylegesen élnek. A klasszikus irodalom és a populáris kultúra ugyanis nem feltétlenül két külön világ: egy krimiben, sorozatban vagy népszerű ifjúsági regényben ugyanazok a történet- és karaktertípusok is felbukkanhatnak, amelyek a klasszikus művekben.

Nem feltétlenül az lenne a megoldás, hogy egy-egy aktuálisan népszerű könyvet rögtön beemelnek a Nemzeti alaptantervbe. Mire ugyanis az oktatás eldönti, hogy például a Harry Potterrel vagy a vámpírregényekkel mit kezdjen, a fiatalok érdeklődése már egészen máshol járhat.

A problémát inkább az jelenti, hogy „a sorozatvilág lassan teljesen kiszorítja a könyvkultúrát”. Szilágyi tapasztalatai szerint az egyetemisták és középiskolások ma is olvasnak, de jóval kevesebbet, ezért egyre nehezebb olyan közös műveltséganyagot találni, amelyet szinte mindenki ismer. Ez azonban szerinte nem jelenti azt, hogy a diákokat ne lehetne megszólítani.

Azt tapasztalom, hogy rá lehet venni őket türelemmel, belátással, pedagógiai trükkökkel az olvasásra.

Ebben a populáris irodalomnak is lehet szerepe. Ha a diákok rajonganak egy Leiner Laura-könyvért vagy más népszerű sorozatért, érdemes meghallgatni őket arról, miért szeretik ezeket. Szilágyi szerint a populáris irodalom beemelése a magyartanításba jó irány lenne, de ennél is fontosabbnak tartja a tananyag csökkentését.

Az irodalomtörténész szerint azt is újra kellene gondolni, hogy melyik művel milyen életkorban találkoznak a diákok. Példaként Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét említi: „Teljes tévedés ifjúsági regénynek tekinteni. Ráadásul, bár most nem kötelező anyag, a megszokás, a tehetetlenségi erő miatt van, ahol mégiscsak ezt tanítják.”

A magyartanítás célját is érdemes lenne tisztázni: általános műveltséget akar adni, olvasóvá szeretné nevelni a gyerekeket, vagy olyan műveket akar velük megismertetni, amelyek segítik őket saját maguk és a világ megértésében? Szilágyi szerint ezek között lehet egyensúlyozni, de először azt kellene eldönteni, mi a cél.

A műveltségi tesztek helyett az értő olvasást kellene mérni

Szilágyi Zsófia erősen kritizálta azokat az érettségi feladatokat is, amelyek elsősorban lexikális irodalmi tudást kérnek számon.

Én tüzet okádok az olyan tesztektől, amelyek az érettségibe is bekerültek pár éve, amelyekben műcímeket, szereplőket, évszámokat kell meghatározni. Attól nem lesz olvasó senki, ha tudja, hogy hívták az adott Móricz-regény főhősét.

Szerinte az ilyen feladatok egyik vonzereje, hogy látszólag ugyanolyan pontosan mérhetővé teszik az irodalmi tudást, mint például a fizika vagy a kémia esetében. Csakhogy az irodalmi felkészültséget szerinte nem lehet pusztán ilyen adatok visszakérdezésével mérni.

Ráadásul a fiatalok tudásról alkotott elképzelése is megváltozott: azokat az adatokat, amelyeket néhány másodperc alatt meg tudnak keresni a telefonjukon, sokan már nem tekintik valódi tudásnak. Éppen ezért Szilágyi inkább olyan feladatokat tartana indokoltnak, amelyek például a novella- vagy verselemzési képességet mérik.

Miért kellene minden iskolában ugyanazt tanítani?

Az irodalomtörténész az egységes tananyaggal kapcsolatban is kritikus. Szerinte eleve problémás az az elképzelés, hogy minden diáknak ugyanazokon a műveken, ugyanolyan módon kellene végighaladnia. Feltette a kérdést, hogy „miért kellene egy kelet-magyarországi kisiskolában ugyanazt tanítani, mint a budapesti Radnóti Gimnáziumban?”

Szerinte jobb lenne, ha a pedagógusok a saját tanulócsoportjukhoz igazíthatnák az oktatást, és egy meghatározott választékból dönthetnék el, mely művekkel dolgoznak. A jelenlegi rendszer ezzel szemben akár azt is előírja, melyik vers melyik versszakát kell memoriterként megtanulnia minden hatodikosnak.

A nagyobb tanári autonómia bevezetése azonban Szilágyi szerint nem történhet egyik napról a másikra. A pedagógusok egy része örülne a nagyobb szabadságnak, mások viszont éppen attól tartanak, hogy hirtelen nekik kellene meghozniuk olyan döntéseket, amelyeket hosszú ideje a központi tanterv hozott meg helyettük.

Nyitóképünkön: Szilágyi Zsófia irodalomtörténész. Fotó: HVG / Veres Viktor.

Nyáry Krisztián a magyarérettségiről: „Megint ott ül az asztalnál nyolcvanezer fiatal, akik közül legalább negyvenezer többé nem fog irodalmat olvasni”

Tegnap ért véget a magyarérettségi, a feladatsorban többek között Jókai Mórral, Wass Alberttel és Herczeg Ferenccel. Nyáry Krisztián arról írt bejegyzésében, hogy az érettségizők közül sokan jó eséllyel könyvet sem vesznek majd a kezükbe soha, mert „az iskolarendszer elfelejtette megszerettetni velük az irodalmat”.