Ingyenes képzést indít az Állatorvosi Egyetem kutyásoknak
Öt alkalmas, teljesen ingyenes kurzusra várják az állatbarátokat Állatorvosi Egyetem aulájában.
Öt alkalmas, teljesen ingyenes kurzusra várják az állatbarátokat Állatorvosi Egyetem aulájában.
Nők tucatjai menekültek a kabuli egyetem épületéből néhány napja, amikor a tálibok elfoglalták az afgán fővárost – volt, aki félelmében elégette a diplomáját és az összes bizonyítványt, amiért az elmúlt években tanult. A harmincas-negyvenes afgán nők még emlékeznek arra, hogy a tálibok 1996-os hatalomátvétele után hogyan szorították ki őket az iskolákból és az egyetemekről. A legtöbben arra számítanak, most is ugyanez fog történni.
Mély a szakadék a Mathias Corvinus Collegium külföldi vendégoktatóinak és a magyar egyetemi oktatók bérezése között. A probléma nem az, hogy a vendégoktatók keresnek túl sokat, inkább a magyar oktatók szeretnék ehhez az összeghez igazítani saját fizetésüket.
Az Oktatási Hivatal (OH) figyelmeztet, hogy azok, akik a pótfelvételiben jelentkeztek egyetemre, sok helyen számolhatnak a változással.
Egyedül a gimnáziumokban nőtt, a többi középfokú iskolában csökkent a tanulók létszáma a 2020/2021-es tanévben. A kilencedikesek 42,1 százaléka technikumba, 35,8 százaléka gimnáziumba nyert felvételt, míg 20,3%-a szakképző iskolában, 1,8%-a pedig szakiskolában, készségfejlesztő iskolában kezdhette meg az előző tanévet. Friss adatok.
A Melegség és elfogadás trénere szerint évente mindössze 40-50 intézményben voltak ilyen típusú foglalkozások.
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) miután kedden az országgyűlés megszavazta a "pedofil törvény" néven elhíresült javaslatot.
Leghamarabb 2021 októberében érettségizhetnek le azok a végzős középiskolások, akik koronavírus-fertőzöttként vagy kontaktszemélyként nem tudnak elmenni a május 3-án kezdődő írásbelikre. Ezzel elsősorban azok a diákok járnak rosszul, akik szeptemberben már elkezdenék az egyetemet, főiskolát – érettségi bizonyítvány nélkül ugyanis senki nem juthat be a felsőoktatásba.
Karcer, decens és egzaminál - pár kifejezést, amit sokan nem ismernek. Nektek megvan a jelentésük?
A miniszterelnök szerint minden valószínűséggel április 19-én nyithatnak ki az iskolák.
Az idei iskolakezdési halasztások kapcsán 96 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel
Akár online, akár személyesen kezdődik az új félév, az egyetemisták nem változnak. Összegyűjtöttünk öt tipikus gondolatot, ami ilyenkor megfordul a hallgatók fejében.
Bár a korlátázások nagy részét mindkét országban meghosszabbították, úgy döntöttek, hogy január 18-tól a diákok fokozatosan visszatérhetnek az iskolapadokba.
Évről évre kevesebb a tanár, egyre kevesebben állnak munkába és sokan mennek nyugdíjba. A legfrissebb adatok szerint most háromezerrel kevesebb pedagógus van, mint egy évvel korábban.
Az idei érettségi is biztosan bekerül a történelmi vizsgák közé, és nemcsak a vizsgák miatt, hanem az azokat megelőző izgalmakkal és kétségekkel teli időszak miatt is. Összefoglaltuk a 2020-as érettségi kicsit sem rövid történetét – éves visszatekintésünk újabb fejezete.
Egy friss felmérés szerintem 56 százalékuk nem akarja beoltatni magát, de az iskolák újranyitásával a többség egyetért.
Közeleg a téli szünet, az év vége és ezzel együtt a 2021-es felvételi kezdete is.
Senki ne ijedjen meg, ha terepmintás ruhában lát embereket iskolák környékén, ismét ózongenerátorokkal végeznek biológiai fertőtlenítést a katonák.
Az egyetemeket kérdeztük arról, hogy hányan kérelmezték, hogy maradhassanak, és mit lehet tudni arról, hogy jelenleg mennyien laknak kollégiumokban?
A rendszer működik és környezetvédelemre tanít mindenkit.