Felsőoktatás Eduline

„Azt is mondhattam volna, hogy öngyilkos leszek, de nem akartam hazudni”

Elolvasom

Izraelben a hadseregben eltöltött idő a továbbtanulás részének számít, ennek megtagadása pedig sokak szerint egyenlő a hazaárulással, amiért letöltendő börtönbüntetés jár. Egy fiatal lány a napokban kezdi meg börtönbüntetését, melyet a sorkatonai szolgálat megtagadásáért kapott. Az izraeli tinédzserek immár mozgalomba szerveződve tiltakoznak a kötelező katonai szolgálat ellen.

Érettségi-felvételi Eduline

Az egész életedet befolyásolja, hogy milyen a középiskolád

Elolvasom

Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.

Felsőoktatás Eduline

Mihez kezdjen egy kezdő jogász?

Elolvasom

A közigazgatás túlzsúfolt, a bíróságokon és ügyészségeken kevés a hely. A közjegyzői pálya „kihalásos alapon” működik, ügyvédből pedig Dunát lehet rekeszteni. Ennyire sötét lenne a frissen végzett jogdoktorok jövője, vagy van kiút is? Az okosok szerint van: konkrét elképzelésekkel, és egy részterületre fókuszált tudással a nagy cégek kapkodnának a jogászok után.

Felsőoktatás Eduline

Érettségi után egy év szabi

Elolvasom

Mit csinál az, aki befejezte a középiskolát de semmi kedve rögtön belevetni magát az egyetemi/főiskolai életbe? Kivesz egy év szabit és utazgat a világban. Aki nem érti miről van szó, az valószínűleg nem egy felső-középosztálybeli angol család sarja, de nem kell kétségbeesni, nálunk is kezd elterjedni valami hasonló.

Közoktatás Edupress

Egyetemek is pályázhatnak kutató-fejlesztő munkahelyteremtésre

Elolvasom

Az elmúlt napokban kiírt, a hazai kutatás-fejlesztést támogató pályázatot ismertette Kolber István kutatás-fejlesztési szakállamtitkár ma délben, Budapesten. A pályázat célja megőrizni a válság okán munkájukat elvesztő kutató-fejlesztőket, illetve támogatni az új kutató-fejlesztő programok elindítását. A támogatásra egyetemek is pályázhatnak.

Felsőoktatás Eduline

Bevállalós informatikus - a Sun műszaki igazgatója élvezi az élethosszig tartó tanulást

Elolvasom

Fischer Erik a Sun Magyarország műszaki igazgatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett villamosmérnökként, és már gyermekként elhatározta, hogy az informatikában fog dolgozni. A szakmai sikerekhez véleménye szerint folyamatos tudásszomjra, a szakma iránti alázatra és kitartásra van szükség, de néha jól jönnek a világrengető ötletek is.

1 2 3