Közoktatás eduline/mti

Nem akármilyen oktatási konferenciát tartanak Budapesten

Elolvasom

Bárki gondolhatná, hogy ugyan mi köze van a a nigériai fiatalok szexuális nevelésének a mexikói szárazsághoz, de a konferencián résztvevő kétszáz szakember együttesen releváns választ adhat a kérdésre. Többek között szóba kerül, hogy hasonló esélyeik vannak-e a tehetséges hallgatóknak a magyar oktatási rendszerben és egy amerikai buddhista egyetemen.

Közoktatás Nagy Barnabás

"A rendszerváltás óta most vannak a legrosszabb helyzetben a pedagógusok"

Elolvasom

Ma nagyon nehéz demokráciára nevelni az iskolákban, mivel maguk az iskolák sem demokratikusak. Az oktatáspolitikával is gondok vannak, de a pedagógia is komoly válságban van Magyarországon – ezt tudhattuk meg egy tegnapi rendezvényen, ahol szakértők és politikusok vitáztak, vagy vitáztak volna, de a hazai oktatás borzasztó állapotában meglehetősen nagy volt az egyetértés.

Felnőttképzés Eduline

Még nincs 20 éves, de már milliomos

Elolvasom

Sokan még csak tizenévesek, de már szinte borítékolható, hogy a jövő dollármilliárdosai közülük kerülnek ki. Az Y generáció legígéretesebb vállalkozói nemrég Philadelphiában gyűltek össze, és beszéltek a sikereik titkáról. Sokukból már huszonévesen a világgazdaság meghatározó szereplője válhat.

Közoktatás Eduline

Van másik iskola?

Elolvasom

Van másik iskola címmel szervez konferenciát november 22-én és 23-án az Alapítványi- és Magániskolák Egyesülete...

Közoktatás Eduline

Lejárt szavatosságú iskolák és csajozós versek a TedxYouth-on

Elolvasom

Hogyan válhat újra szexissé a költészet (egyáltalán az volt-e valaha?), és vajon lehet-e 2010-ben versekkel csajozni? Hogyan kerülnek magyar diákok az Európai Űrügynökség központjába, vagy éppen egy új-zélandi biofarmra? Hogyan képzelik el az ideális iskolát a budapesti középiskolások? Ott voltunk az első magyarországi TEDxYouth konferencián.

Felsőoktatás Eduline

AIESEC konferencia a Corvinuson

Elolvasom

A felsőoktatásban tanulók nemzetközi szervezete április 29-én a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezi meg az „Úton a sikerhez” című konferenciát. A programok nyitottak, minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Felsőoktatás Eduline

Hiller: Időben állítottuk meg a felsőoktatás színvonalesését

Elolvasom

Magyarország az európai uniós átlagnál gyorsabban vezette be a Bologna-rendszert, és kapcsolódott be a Bologna-folyamatba - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen, amelyen a Budapesten és Bécsben csütörtökön és pénteken rendezendő oktatási miniszteri tanácskozás témájáról számolt be.

Felsőoktatás Eduline

"Számomra ez egy oázis" - interjú a volt kultuszminiszterrel

Elolvasom

Milyen az igazi egyetem? Bozóki Andrásnak van összehasonlítási alapja, hiszen megfordult már a világ legjobb egyetemein is, mégis azt mondja, számára a budapesti Közép Európai Egyetem az első. De beszélt még nekünk a tandíjról, a sokat kritizált bolognai-rendszerről és a diplomák elértéktelenődéséről is.

1 2