Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kocsis Tamás webfejlesztő személyében ismét lesz magyar előadója a TED-konferenciának.

A TED New-York-i központja a hét végén tette közzé az áprilisi 24-én kezdődő, TED2017 - The future you című ötnapos vancouveri rendezvényének előadói névsorát. A 74 fős listán Garri Kaszparov sakknagymester és Elon Musk amerikai üzletember is szerepel.
A magyar résztvevő, a 32 éves Kocsis Tamás egy internetes cenzúrát megnehezítő hálózati megoldása révén vált ismertté. A középiskolai végzettséggel rendelkező informatikus fejlesztése azért különleges, mert internetes kapcsolat nélkül is lehetővé teszi az egyszer már letöltött weblapok elérését, és a számítógépek közötti kommunikációs lehetőségeket kihasználva a terjesztését is. A fejlesztés iránt Kínából, Oroszországból és Brazíliából is érdeklődnek - közölte az MTI-vel az IThon.info honlap.
A TED-konferenciákat 1990 óta minden évben megszervezik. Az előadások legfeljebb 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. TEDx néven már több országban, így Magyarországon is rendeznek előadásokat, azonban az amerikai kontinensen eddig csupán két magyar, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Csíkszentmihályi Mihály pszichológus szerepelhetett előadóként.
A belépőjegyek ára a 2017-es rendezvényre 17 ezer amerikai dollár, de már mind elkelt. A vancouveri nézőtéren csak 1200 ember foglalhat majd helyet, de később a TED honlapján bárki ingyenesen, akár magyar feliratozással is megtekintheti az előadásokat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.