Teljesítmény alapú kedvezményeket ad a MATE egyes képzéseire a pótfelvételin
Akár 50 százalékos kedvezményt is kaphatnak az első félév tandíjából a jelentkezők, ha elég pontot szereztek a felvételin.
Akár 50 százalékos kedvezményt is kaphatnak az első félév tandíjából a jelentkezők, ha elég pontot szereztek a felvételin.
Október 31-ig azoknak is érvényes marad a diákigazolványa, akik idén érettségiztek és ezzel megszűnt a tanulói jogviszonyuk. Érdemes is magatoknál tartani ezt a kártyát, hiszen a tömegközlekedés mellett számos egyéb kedvezményre lehettek jogosultak vele akár egészen váratlan helyeken is; például fesztiválokon vagy éttermekben. Összeszedtünk néhányat ezek közül.
Fontos változások jönnek 2025-ben a családi adókedvezmény szabályaiban. Mekkora kedvezményt lehet igénybe venni és meddig élhetnek vele a családok? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Október 31-én használhatjátok utoljára az előző féléves diákigazolványotok. Ezután a matrica/igazolvány érvényességét veszti.
Különleges akcióval készültek a közoktatásban dolgozóknak.
Korábban részesülhettek utazási kedvezményekben a diákigazolványuknak köszönhetően, március 1-től azonban úgy tűnik, elestek tőle.
Március elsejétől a 14 év alattiak akár ingyen, a 14 év fölötti diákok pedig az eddiginél jóval olcsóbban utazhatnak majd az országban. Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy még milyen kedvezményeket kaphattok diákként.
Zökkenőmentes tanítás helyett tanárhiány, jogellenes tanítás és konténerek várták a diákokat az új tanév kezdetén. Az első tanítási héttel véget ért az őszi érettségire való jelentkezés is, most már csak az októberi vizsgákat kell várni. Mutatjuk mik voltak a hét fő hírei, amikre mindenképp érdemes egy pillantást vetni.
Diákigazolvány nem csak a nappali tagozatos hallgatóknak jár. Akik esti vagy levelező képzésen vesznek részt, ők is jogosultak az igazolványra és az azzal járó kedvezményekre. Mutatjuk, mik a különbségek az esti és a levelező képzés diákigazolványai között.
Remélik, hogy elősegíthetik az értelmesebb jövő és a nyitottabb társadalmak építését.
Idén van Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója, ezért egy diákigazolvánnyal most exkuzív kiadványt kaphattok.
Kiderült, pontosan mit jelentenek azok a bizonyos engedmények a tesztelő egyetemistáknál.
Attól tartanak, hogy számos kisebb magániskola, ami nehéz helyzetben került egyenesen kiszorul majd a piacról – írja a The Guardian.
Meddig utazhattok kedvezményesen a BKK járatain, ha még a diákigazolvány érvényességének lejárata előtt vesztek diákbérletet? Olvasói kérdésre válaszolunk.
A legtöbb egyetem közelében találunk pénztárcabarát éttermeket és kávézókat. Most három olyan helyet ajánlunk, ahol olcsón ebédelhettek, ha a belvárosi egyetemi campusok valamelyikére jártok.
Az utóbbi napokban több olyan ötletet is mutattunk, amivel több ezer forintot is spórolhattok. Most összegyűjtöttük, hogy mehettek kedvezményesen moziba, színházba vagy múzeumba, hogy spórolhattok az utazással és a tankönyvekkel.
26 éves kor alatt az időszaki kiállításokat 50 százalékos kedvezménnyel, az állandó kiállításokat pedig a hónap egy kijelölt, hétvégi napján teljesen ingyen látogathatjátok. Mutatjuk a részleteket.
Több ezer forintot spórolhattok meg a fővárosi színházakban diákként, ha ügyesen vásároltok jegyeket. Mutatjuk a részleteket.
Imádjátok a filmeket, de szívesen spórolnátok egy kis pénzt a szórakozáson? Mutatjuk, Budapesten hol és mennyiért vásárolhattok olcsóbb mozijegyet diákigazolvánnyal.
Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.