#iskolaérettség

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.



Lannert Judit miniszteri munkájának első 100 napjáról számolt be: szemléletváltás az oktatásban, kevesebb bürokrácia és több szabadság

Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter száz nappal kinevezése után részletesen összegezte eddigi munkáját egy Facebook-posztban. Kiemelte az oktatásban szükséges alapvető szemléletváltást, a túlzott központosítás lebontását és az intézmények, pedagógusok szakmai szabadságának megerősítését.


Készül a jogszabály: újra a szülők és az óvodapedagógusok dönthetnek az iskolaérettségről

A 2027/2028-as tanévtől jelentősen átalakulhat az iskolaérettségről szóló döntés rendszere. Az oktatási tárca azt közölte, hogy készül egy jogszabálytervezet, amely szerint ismét nagyobb szerepet kaphatnak a szülők és az óvodapedagógusok. Ha ők egyetértenek abban, hogy a gyerek iskolaérett, nem az Oktatási Hivatalnak kell döntenie a kérdésben.








Amióta kérvényezni kell a plusz egy év ovit, azóta több ezer elsősnek kellett évet ismételnie

Legalább ötezer kisgyereknek kellett megismételnie az első osztályt az elmúlt években a túlbürokratizált iskolaérettségi rendszer következményeként – hívja fel a figyelmet a Szülői Hang Közösség. A szülői szervezet szerint a jelenlegi szabályozás sok gyermeket éretlenül kényszerít iskolába, ami hosszú távú tanulási és lelki problémákhoz vezethet.





Lehet-e alsóban buktatni?

Érezhető volt egy növekedés az évfolyamismétlők számában mióta a kormány módosítása miatt nem a szülők döntik el, hogy iskolaérettek-e a hatéves gyerekek, hanem az Oktatási Hivatal dönt a plusz egy év óvodáról. Utánajártunk, hogy hányadik évfolyamtól ismételhetnek évet az iskolások.






Tízből kilenc gyerek megkapta a plusz egy év óvodát, de a rendszer így is ezer sebből vérzik

A gyerekek több mint 90 százaléka megkapta a plusz egy óvodát, de megyénként más-más arányban küldte őket tovább az Oktatási Hivatal teljes szakszolgálati vizsgálatra – ezt derült ki a Szülői Hang közösséghez beérkezett visszajelzésekből. Úgy látják, az iskolaérettségi eljárás az összes családot megviseli, a hátrányos helyzetű gyerekek esélyeit pedig tovább rombolja.